Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-ELTEL 7.a.32.)

1932. április 20. V. rendes ülés

tóan foglalkozni, azzal rövid határidő a latt foglalkozzék és a javaslat részlete ire nézve érdemben nyilatkozzék. Többek hozzászólása után Dr. SZANDTNER PÁL ny. r. tanár óhajtandónak tartja, hogy a Dr. vitéz MOÓR GYULA ny. r. tanár inditványozta küldöttség a val­lás- és közoktatásügyi Miniszter Úrtól csak általában kérjen halasztást határo­zott terminus megnevezése nélkül. A Kar egyhangúlag elhatározza a jogi ok­tatási reformjavaslattal foglalkozó bi­zottságnak a DÉKÁN és Dr. ANGYAL PÁL ny. r. tanár kiküldésével Öttagúvá való ki­egészítését, valamint elfogadja a Dr. vitéz MOÓR GYULA ny. r. tanár inditvá­nyozta bizottság kiküldését, illetőleg felkéri annak tagjait, hogy a Dr. SZANDT MER PÁL ny. r. tanár beterjesztette mó­dosítás szerint járjanak el a vallás-ás közoktatásügyi Miniszter Urnái és eljá­rásuk eredményéről értesítsék a Kart, illetőleg^reformjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságot. II. EGYETEMI TANÁCSTÓL ÉRKEZETT ÜGYIRAT. 2./ 1877/1931-32. d. sz. Egyetemi Tanács értesiti a Kart, hogy az Egyetem 300-dos jubiláris ünnepé vei kapcsolatban hozott legújabb határo­zatok szerint elejtendő az egyetemi va­gyon történetének raegirása és igy feles­legessé vált a Kar által e célból kikül­dött bizottság is. Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents