Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1928-1929 (HU-ELTEL 7.a.29.)
1928. október 31. II. rendes ülés
Uk bizottság e tárgyban készített jelentését. Megemlíti, hogy a bizottság szeptember 26-án tartotta első ülését, amelyen dr.Magyary Géza ny.r. tanár betegsége miatt- nem vehetett részt és amely ülés az előadói tisztre dr. Navratil Ako s. e. i , dékán, bizottsági tag urat választotta meg. Dr.-Ma- gyary Géza elhalálozása folytán-go.n- doskodni kellett az ő bizottsági tagságának betöltéséről. Ez meg is történt és pedig akként, hogy a Kar körözve nyileg egyhangúlag dr.Illés József ny.r.tanárt választatta be a bizottságba. A bizottság Így, elnöklete alatt, a következő tagokból állott: dr. Dolesehall Alfréd, dr.Angyal Pál, dr.Illés József és dr.Navratil /kos. ság 1923.október hó 26-án tartotta II.ülését, amelyen dr.Navratil /kos előterjesztette előadói javaslatát. Ezt a jogbölcsészét re vonatkozó réö nemzetközi jogra vonatkozó részében pedig dr.Dolesehall Alfréd ny.r. .tanárral egyetértve szerkesztette meg. Az előadói javaslatokat a bizottság egyhangúan elfogadta. Felkéri ezután dr.Navratil /kos ny.r.tanár előadót a bizottsági jeAz ekként kiegészített bízott szében dr. Angyal Pál ny. r.tanárral, lentés ismertetésére. Dr.Navratil /kos e.i.dékán, a bizottság előadója mindenekelőtt arra mutat reá, hogy a bizottság háxom, egymástól független és külön eldöntendő kérdésben terjeszt javaslatot