Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1924-1925 (HU-ELTEL 7.a.25.)

1924. október 29. I. rendes ülés

örökre elutasította, jóváhagyólag tu­domásul veszi s egyben a fegyelmi itélpt < ..-vy • hatályát az összes magyar egyet-emekre és főiskolákra kiterjeszti. 15./ 2671/1928-24. Tudomásul szolgál. t ‘ A dékán a következő előter­jesztést teszi: A vallás-és közoktatásügyi Minisztériumban a tandij, valamint a vizsgadijak ügyében f*évi július 5-én tartott értekezlet alkalmával.az elnök­lő dr.Tóth Lajos államtitkár ur az ér­tekezleten résztvevő rektorokkal és _ \ dékánokkal közölte, hogy az 1924-25. ♦ évi állami költségvetésben a budapes­ti kir.m.Pázmány Péter tudományegyetem kiadásai az 1925-24 éviekhez viszo­nyítva 10 £-kal leszállittattak. Ennek következtében a kormánynak mines módjában, hogy az egyetemi intézetek szükségletét tekjesen fedezze. Az ■ államtitkár ur ezért azt tanácsolta, hogy az egyetem az ifjúságtól szerezze be az intézetek fenntartásához és . - \ működéséhez szükséges fedezetet olykép, hogy vagy az illető intézetben, semi­náriumban stb. dolgozó hallgatóktól megfelelő dijat szed, vagy pedig a beiratkozás alkalmával a hallgatókkal saját tudománykaruk oktatási céljaira egy a kar által meghatározandó di-jat fizettek, mely azután a szóbanforgó intézet fenntartási célokra forditta- tik. A jog-és államtudoraátfyi karon a tanári könyvtár és a kari

Next

/
Thumbnails
Contents