Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1924-1925 (HU-ELTEL 7.a.25.)

1925. június 10. V. rendes ülés

hogy a Segítő Egyesületnek újabb köz­gyűlés tartása esetleg mellőzhető is volna, mert a működésének kiterjesz­tésére s nevének megváltoztatására vonatkozó szándéka az utolsó közgyű­lési határozatból úgy is megállapít­ható s igy a felsőbb hatóságok ebben az értelemben, ha ezt egyáltalán he­lyénvalónak tartják, az ügy mostani r stádiumában is intézkedhetnek.' ff Azt az érdemleges megoldást, hogy a J.T.E. a fennforgó körülmények között fel őszláttassák, s szerepet, vagyonával együtt, a Joghallgatók Se­gítő Egyesülete vegye át, a magam ré­széről helyénvalónak tartanám. Mint­hogy azonban a Tklományos Egyesület alapszabályainak 65.§-a kimondja,hogy feloszlás esetén, az Egyesület fenn­maradó vagyona a budapesti kir.m.tudo­mányegyetemi könyvtárra száll, előbb egy joglemondó nyilatkozatot kellene kieszközölni az egyetemi könyvtártól, helyesebben annak illetékes Szervétől Egyetemünk Tanácsától, melyben kije­lentené, hogy abban az esetben, ha a kormányhatóság a J.T.Egyesül étét fel­oszlatja, annak vagyonáról a Joghall­• ' gatók Segitő Egyesületének javára le­mond. A Tanácsnak erre a kérdésre vo­natkozó kedvező állásfoglalása joggal remélhető, mert a Joghallgatók Segitő Egyesületének eredményes működése egye­temi érdek is, s mert a Tudományos Egyesület vagyona jelentékenyebb érté­ket úgysem igen képvisel. A kérdés megoldásának tehát . u ró

Next

/
Thumbnails
Contents