Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1910-1911 (HU-ELTEL 7.a.11.)
1910. október 26. II. rendes ülés
l-í kellett megküzdenie, szőlő céltalannak tartja a további vitát. Dr. Magyary Géza prodékán ur arra utal, hogy dr. K. Kováts Gyula ny, r. tanár ur megbízatását a múlt- tanévi tanácstól kapta. Ha a tanács ismerte volna a fölmerült közjogi nehézségeket, igyekezett volna azokat elhárítani . Kéri dr. K. Kováts ny. r. tanár urat, terjessze Jelentését a tanács elé. Egyébként bizonyos , hogy a tanár ur mindent megtett,amit az adott körülmények közt tehetett és érette csak elismerés illetheti.Dr. Sághy Gyula ny. r. tanár ur mint prorector szintén kijelenti, hogy ha a tanács ismerte volna a szóban forgó közjogi nehézségeket,igyekezett volna, a.zokat eltávolitani. Dr. K.Kováts Gyula ny. r. tanár ur azonban mindenesetre elismerést érdemel, hogy az adott körülmények közt oly sikerrel buzgőlkodott külön államiságunk kidomboritásán. Dr. K.Kováts Gyula, ny. r. tanár ur a zárszó Jogával kiván élni. Elnöklő dékán ur kijelenti, hogy napirend előtti vitában zárszónak ép ugy^ mint határozathozatalnak nincs helye. Egyébként a Karnak határozatát kéri arra vonatkozólag : kivánja -e ezeh napirend előtti felszólalásoknak folytatását ? a Kar határozata alapján elnöklő dékán a napirend előtti felszólalást befejezettnek nyilvánítja és áttér a napirendre.