Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1907-1908 (HU-ELTEL 7.a.8.)

1907. november 18. III. rendes ülés

kétségtelen - a mi egyébként a dolog természetéből következik - hogy a Kar kisebb belterjességű felügyeleti hatáskört is gyako­rolhat a magántanárokat illetően csakúgy, a mint ez a joga a fegyel­me jog gyakorlásának kerületem kívül a rendes tanárokat illetően is elvitathatatlan. A kérdéshez hozzászölottak Dr.Sághy Gyula és Dr. Szentmik- lösi Márton ny.r. tanárok. Dr.Schwarz Gusztáv ny.r. tanár ur úgy az előadó, mind Dr.Concha Győző ny.r. tanár ur javaslatát ellenzi. Minthogy a folyamatba tett eljárás Dr.Vámbéry Rusztem ellen bizonyítékot egyáltalán nem prod^ikált, minden további intézke­dést, még a gyaurnak kifejezését is mellőzendőnek tartja. Még ab­ban az esetben sem tartja helyén valónak bármily néven nevezendő megtorló intézkedésnek alkalmazás­ba vételét, ha bizonyítást nyert volna, hogy Dr.Vámbéry Rusztem valíjában nyilatkozott ifj Hampel -József előtt a Dékán által tör­tént kiha Ugatta tilsáról és annak tartalmáról. Mert miután a megál­lapított tényállás szerint ifj. Hampel József azt lobbantotta Dr. Vámbéry Rusztem szemére, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents