Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1905-1906 (HU-ELTEL 7.a.6.)
1906. március 21. VII. rendes ülés
ny.r. tanár ur indítványát(szavazat többséggel)a napirendről leveszi. Ennek következtében Dr. Sághy Gyula ny. r. tanár ur indítványa fölötti szavazás tárgytalanná vált. III, Elnöklő dékán előterjesztése a jog- és államtudományi kar több tagját ért hírlapi támadások tárgyában. Előadja, hogy a ’'Munka Szemléje" czimíí lap II. évf. 4.és 5. számában, valamint a "fövendő" czimű politikai újság 1906. márczius hó 13.-án megjelent IS. számában a jogi karnak több tagját becsmérlő czikkek jelentek meg. Ezekben a czikkekben ő ellene is mint dékán ellen, súlyos vádak foglaltatnak, ennélfogva kéri é kar£, hogy vagy hozza javaslatba ellene a fegyelmi eljárást az egyetemi tanácsnál, vagy pedig küldjön ki egy bizottságot a dékáni ügyvitel megvizsgálása végett. Egyúttal pedig az elnöklő dékán az ülésből eltávozik s az elnöklést Dr. Szentmiklósi Márton pro1 dékán ur veszi át. A tárgyhoz legelőször Dr Balogh Jenő ny. r. tanár ur szólott hozzá,a ki ismertetvén a tényállást s előadván azt, hogy egy idő óta az egyetem jogi kara ellen rendszeres támadások