Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1905-1906 (HU-ELTEL 7.a.6.)
1906. március 21. VII. rendes ülés
kéri az indítványozót, hogy indítványát vonja vissza, ) Az indítvány elfogadása ellen nyilatkozott továbbá,Grosschmid Béni ny. r. tanár ur főleg abból az okból, mert az indítványban,habár nem is ezéÍja burkoltan mégis az egyetemi tanács megrovása rejlik. Ezt pedig nem tartja szükségesnek, miután a vezető collega a közhangulatból már amúgy is tudja, hogy eljárását mindenki helytelenítette. Az indítvány elfogadása ellen felszólott Dr. Concha Győző ny. r. tanár ur is, habár a tisztelgést, mert ellenkezik az eddigi gyakorlattal nem helyesli. Dr. Szentmiklósi Márton pro- dékán ur pedig felvilágosításul előtér jeszti, hogy a tisztelgés nem az egész egyetemi tanácsnak,hanem csak- egy részének,az úgy nevezett szükebb egyetemi tanácsnak az udvariassági ténye. Dr. Földes Béla ny. r. tanár ur az indítvány elfogadása mellett szólalt fel, különösen abból az okból, mert a tanács heüyteirerr eljá- rása zavarólag hatott az egyetemi oktatásra. Dr. Kmety Károly ny. r. tanár ur ismételten kéri az indítványozót, hogy indítványát vonja vissza.