Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1905-1906 (HU-ELTEL 7.a.6.)

1906. március 21. VII. rendes ülés

gáttá Minthogy pedig a kar az e- gyetemi tanács ezen eljárása fölött hallgatással nem térhet napirendre , a következő indítványt ajánlja el­fogadásra : ” A jog- és államtudományi kar határozatilag kimondja, hogy Lukács György volt vallás és közokt. ügyi Ministemek az egyetem tanácsa részéről történt küldöttségi búcsú üdvözletével egyet nem értvén,azzal nem azonosítja magát," Egyébbként pedig az indít­ványozó elismeri, hogy a dékán ur egész jóhiszeműleg járt el. A kérdéshez legelőször az elnöklő dékán szólt hozzá, a ki ki­jelentette, hogy a búcsú tisztelgés egyszerű udvariassági tény volt, a melylyel az egyetemi tanács vi­szonozni akarta azt a sok előzékeny­séget, a melyet a volt vallás és köz- oktatásügyi minister ur az egyetem iránt tanúsított.Egyébb értelme a tis nek nem volt. Dr. Nagy Peréhez tanár ur szerint különbséget kell tenni az egyetemi tanácsnak hatósági és udvariassági cselekvényei kozott. Ha az egyetemi tanácsnak hatósági cselekvényéről van szó, az képez­heti a kar elbírálásának tárgyát, de nincs helye ennek akkor, ha egy-

Next

/
Thumbnails
Contents