Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1903-1904 (HU-ELTEL 7.a.4.)
1903. november 18. III. rendes ülés
c./ 721, 729 és 730/1903-4 S3 Elnöklő dékán jelenti, hogy a f. évi október 30-ikán tartott második rendkívüli kari ülésen hozott határozat végrehajtásaként, nyomban a II, rk. ülés után érintkezésbe lépett dr. W lassies Gyu- la és dr. Láng Lajos volt minister urakkal, közölvén velük a kar határozatát, a melyben őket a kar minis térré történt kinevezésük előtt az egyetemen elfoglalt ny. r. tanári állásaikra meghivta. A nevezettek a meghivást köszönettel elfogadták és tanári állásának újabb elfoglalása végett dr. Láng Lajos ur f. évi nov. 1-én, dr. W 1 as- s i c s Gyula ur pedig nov. 2-án a jog- és államtudományi kar dékáni hivatalában megjelent, azonban a dékán elfőtt kinyilatkoztatták, hogy a f. félév végéig szabadságot kérnek. Ennek folytán a jelentést tevő dékán dr. Láng Lajos és dr. Wlassi.cs Gyula uraknak ny. r. tanárokká való újabb kinevezése iránt f. hó 2-áról 721 sz. a. az egyetemi tekintetes Tanács utján, valamint a nevezett tanárok részére szabadságidő engedélyezése iránt f. évi 729 és 730 sz. a. a nm. vallásközoktatásügyi minister úrhoz felterjesztést intézett. a kar a jelentést eRvharRulaK _ örvendetesen tudomá.sul veszi