Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1903-1904 (HU-ELTEL 7.a.4.)

1903. október 30. II. rendkívüli ülés

Határ elnöklő dékán atban a nézetben van, hogy ez a megbizás a mindenkori dékánnak adatott, mégis a mai ülés összehívásét az a körül­mény szükségessé tette, hogy a kar egyes tagjai kétségüket fejezték ki arra nézve, vájjon a szótan forgó ha­tározat hatélytan van-e, illetőleg az e. i. dékán által is végrehajtandó-e. Indítványozza*. mondja ki a kar, hogy a szótan forgó határozat érvényes és végrehajtandó és hivja fel az e. i. dékánt, hogy a férjet említett határozat értelmében intézzen 4 bizalmas ni on kér|ést dr. Lang Lajos és dr. Wlassics 3-yula urakhoz aziránt vájjon hajlandók-e tanszékeiket újra elfoglalni, s igenlő válasz esetében már a mai ülésben utasítsa a kar a dékánt : tegyen dr. Láng Lajos és dr. V lassies d-yula uraknak pályázat mel­lőzésével leendő meghívása iránt az egyetem tanácsa utján haladék nélkül felt erjes zt é st. Többek hozzászólása után a kar fii az indítványt egy szavazat ellenében az összes többi szavazatokkal elfogadja. Ezzel a jegyzőkönyv berekesztetett és aláíratott. Kmf. A másolat hiteléül: e. i. dékán.

Next

/
Thumbnails
Contents