Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

házat, a X. század közepén a Gyula és Bulcsú is felvette a kereszténységet bizánci látogatásuk alkalmával, megkeresztelkedésüknél maga VII. Konstantinos császár is közreműködött. Hamarosan Turkia püspökévé is kinevezték Hierotheost, ami azt jelezte, hogy Bizánc komolyan vette a magyarok megtérítését. A két egyház versenyében Róma némileg lemaradt, csak 963ban szenteltek egy térítő püspököt (Zacheust) a magyarok részére. A későbbiekben a passaui és a salzburgi püspökség versenyzett a magyarok megtérítéséért, s saját egyházmegyéjükhöz való csatolásáért. Ebben megakadályozta őket a mainzi érsek, aki a Mainzhoz kötődő sankt galleni Bruno magyar térítéseit (fejedelmi család) saját érdekében próbálta felhasználni. A fejedelmi törzs Taksony, majd Géza nagyfejedelemsége alatt nyugati orientációt követett vallási téren is, a római rítusú kereszténységhez csatlakozott a fejedelem. Mindez nemcsak abból következett, hogy szemben az erdélyi Gyulákkal a fejedelmi törzs szállásterülete közelebb volt a német birodalomhoz. Itt politikai vallásválasztásról volt szó egyértelműen. A fejedelem nem választhatta az ortodox, bizánci vallást, mert itt a Gyula már megelőzte. A törzsszövetség belső megosztottsága fejeződött ki abban, hogy mindkét irányzat térített Magyarországon. A későbbiekben is fennmaradt a görögkeleti egyház, de a katolikus egyház primátusa, elsődlegessége érvényesült. A katolikus egyház felülkerekedésében döntő része volt annak, hogy Géza, még inkább István felülkerekedett a törzsfőkkel vívott harcában, s 1003-ban Gyulát is legyőzte, országát saját monarchiájához csatolta. A térítések betetőzése volt, hogy István koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától, ezzel Magyarország pogány keleti törzsszövetségből keresztény királysággá, regnummá, monarchiává vált. Mind ezt megelőzően, mind ezt követően István komoly egyházszervezői tevékenységet folytatott, amelynek eredményeképpen püspökségek jöttek létre, sőt két érsekség is (esztergomi és kalocsai). Lényeges körülmény volt, hogy szemben a szomszédos német püspökségek és a mainzi érsekség törekvéseivel Magyarországon önálló érsekség, sőt érsekségek jöttek létre (míg Csehországban nem így volt, s a lengyel érsekség is német befolyás alá került). Ezt kiegészítette a korábbi vérségi alapon szerveződő nemzetségi-törzsi társadalom helyébe egy területi alapon, felülről szervezett közigazgatási rendszer létrehozása (nagy területű megyék, élén a király által kinevezett, tőle függő, több esetben vele talán rokoni kapcsolatban is levő ispánok). István mind hadseregében, mind közigazgatási rendszerében, egyházszervezetében, törvénykezésében idegen-nyugati mintákat követett, de sosem tévesztette szem elől a korabeli magyar társadalom sajátosságait. A vele szembeszálló törzsfőket (Koppány, Gyula, Ajtony) leverte, a térítésben az erőszaktól sem riadt vissza, törvényeiben is keménykezű uralkodónak mutatkozik. Ugyanakkor István látszatkeresztény apjával szemben igazán hitt a keresztény eszmékben, valóban úgy látta, hogy a ke13