Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Makai János: A Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség külpolitikája a 12. század 60-70-es éveiben

népesítették be. A rosztov-szuzdali föld fejedelmei, miután behatoltak az Északi Dvina vidékére, és meghódították a Kljazma, valamint az Oka alsó folyásánál lévő területeket, betörtek a bolgár állam befolyási szférájába. A rosztoviak és a szuzdaliak előrenyomulása Andrej Bogoljubszkij uralkodásától kezdve már a Volga középső folyása felé irányult.

2 Andrej fejedelem első támadására 1164-ben került sor, amellyel kapcsolatban a Lavrentyij-évkönyv meglehetősen tendenciózus hangvétellel a következő adatokat tartalmazza: a vlagyimiri csapatokat maga Bogoljubszkij vezette. Vele tartott fia, Izjaszlav, öccse, Jaroszlav és Jurij muromi fejedelem is. Az óorosz csapatok győzelmet arattak a bolgár uralkodó felett, aki seregének csak egy kis részével tudott a fővárosába visszavonulni. Ezután a támadók Brjahimovot elfoglalták, további három várost pedig felperzseltek.

3 Ebből a híradásból lehetetlen megállapítani Andrej Bogoljubszkij sikerének mértékét. Nem derül ki belőle, hogy miért nem folytatták a megvert ellenség üldözését, és az sem, vajon kerültek-e újabb teriiletek vlagyimiri fennhatóság alá. Nagy hangsúlyt helyezett viszont az évkönyvíró az Istenanyának a győzelem kivívásában játszott szerepére, minthogy az oroszok még a híres Istenanya-ikont is magukkal vitték a hadjáratba.

4 Az 1171-1172 telén indított második támadás viszont kudarcot vallott. Ekkor Andrej Bogoljubszkij Msztyiszlav nevű fiát küldte a bolgárok ellen, akihez a muromi és rjazanyi uralkodók fiai is csatlakoztak. Az Oka torkolatánál a fejedelmek két hetet vártak a különféle csapatok csatlakozására, és elhatározták, hogy Borisz Zsigyiszlavics vajda vezetésével egy előretolt druzsinát indítanak a bolgárok ellen. Az oroszok váratlanul törtek az ellenséges területekre, hat falut és egy várost elfoglaltak, a férfiakat lekaszabolták, az asszonyokat és a gyerekeket pedig fogságba vetették. A Lavrentyijévkönyv ezen eseményeket feljegyző krónikása - érezhetően Vlagyimirbarát szemlélete ellenére - is csak ennyi eredményt konstatált, s egyértelműen utalt a hadjárat végkimenetelére: a bolgárok, miután tudomást szereztek róla, hogy a fejedelmek csak kis druzsinával érkeztek, hatezer katonát gyűjtöttek össze, és üldözőbe vették az oroszokat, de csak húsz versztányira közelítették meg őket, azután visszafordultak. A támadók, akiket az évkönyvíró sokatmondó megállapítása szerint a Szent Istenanya és a keresztény imádság mentett meg, Istent dicsőítették, és hazaindultak. A fenti hadjáratok, annak ellenére, hogy alapvetően nem módosították az erőviszonyokat, az óorosz-bolgár kapcsolatokban bekövetkezett változásokat szimbolizálták. Míg az 1150-es évekig a Volgai Bolgárország közvetlen veszélyt jelentett a Szuzdali Fejedelemségre nézve, addig az 1160-as években az óorosz csapatok offenzívába mentek át, a volgai bolgárok pedig védekezésre kényszerültek. Andrej Bogoljubszkij „bolgár politikája" egy olyan folyamat fontos részét képezte, melyet Jurij Dolgorukij alapozott meg, és Vszevolod Jurjevics folytatott tovább. 135