Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Kozári József: Adalék 1956. október 23. és november 4. közötti időszak eseménytörténetéhez a 6. lövészhadtest-parancs-nokság 1957. január 11 -én kelt jelentése alapján

A székesfehérvári helyőrség vállalja, és feladatának tekinti a rend fenntartását a nemzetőrséggel és a rendőrséggel karöltve. Kérjük a munka megkezdését, mivel ha nem dolgozunk, akkor a gazdasági köve­teléseink megvalósítása veszélyben forog. A jelen határozatot a dunán­túli alakulatoknak megküldjük. A katonai tanács tagjai: Éles István főhadnagy, Hegedűs Ferenc száza­dos, Koroncz László alezredes, Halász Antal alezredes, Kemendi Béla ezredes, Mikes József vezérőrnagy, Taródi Sándor főhadnagy. Székesfehérvár, 1956. október 30~án Forradalmi Katonai Tanács" 2 4 A röplap szövege bizonyítja, hogy a 6. hadtest parancsnokságá­nak forradalmi katonai tanácsa egyetértett a tömegek legfontosabb köve­teléseivel, és a kormányt tekintette az ország vezető szervének. Érdekes, hogy a röplapot aláíró katonai tanácstagok között ott szerepel Koroncz László alezredes neve is, akit a jelentés korábban nem említ a forra­dalmi katonai tanács tagjainak felsorolásakor. Feltehetően valamilyen tévedés miatt maradt ki a korábbi felsorolásból. Az alegységeknek kiküldött röplapra rövidesen válasz érkezett a pápai helyőrségtől, melynek tartalma a következő volt: hA pápai katonai forradalmi tanács csatlakozik a fehérvári felhí­váshoz az alábbi követelésekkel kiegészítve: 1./ A kormány adjon haladéktalanul választ, de legkésőbb október 30-án 24.00 óráig a szovjet csapatok hazánkból való kivonásának kérdésé­ben. Követeljük, hogy a kormány minden körülmények között azon­nal lépjen ki a Varsói Szerződésből. Foglaljon állást a szocializmus építése mellett semleges politika alapján. Nem akarjuk a tőkések és földbirtokosok uralmát. A kormány azonnal mondja ki az ország semlegességét. 2./ Amennyiben a Székesfehérvári Forradalmi Katonai Tanács magáévá teszi követelésünket, és továbbítja azt alárendelt alakulatai felé, úgy azonnal elismerjük előljáró katonai forradalmi tanácsunknak, és minden utasítását teljesítjük 3./ A székesfehérvári katonai tanácstól 1956. október 30-án 15 óráig választ kérünk. Pápai Helyőrség Forradalmi Katonai Tanácsa." 2 5 A pápai helyőrség forradalmi katonai tanácsa tehát a Varsói Szerződésből való kilépés és a semlegesség kinyilvánításának követelé­122

Next

/
Thumbnails
Contents