Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Nagy József: A Gömbös-féle telepítési törvény előzményei
sősorban az árverésre, vagy kényszereladásra kerülő birtokokat kell az államnak igénybe venni. 1 9 Az ilyen telepítéseknél tulajdon vagy bérlet formájában családi birtokot is kell a telepítetteknek juttatni. A tulajdonba adott földeknél az államnak jutányos árat és kedvező, hosszúlejáratú részletfizetést kell megállapítani. Ugyancsak lényegesnek tartják a telepesek házépítéssel és felszereléssel történő támogatását is. A felszólalók többsége nem véletlenül tartotta igen fontosnak az állam szerepét a telepítésnél. A sima földreformmal szemben itt, különösen új telep létesítése esetén az egyének, vagy csoportok elhagyják addigi lakóhelyüket és új körülmények között új életet kezdenek. Ezek az emberek korábbi lakóhelyükön esetleg meglévő egzisztenciájukat is már felszámolták, tehát visszaútra sincs lehetőség. Az állam felelőssége így igen nagy volt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a telepítési munkát egy hosszan tartó folyamatnak tekintették, s nem volt közömbös, hogy az első telepek lakói mennyire elégedettek. A szakértekezlet előadói és hozzászólói telepítési elképzeléseiket elsősorban az Alföldre építették. Ez érthető is hiszen itt voltak olyan nagy kiterjedésű puszták ahol egy-egy telepes község létrehozására 3-4000 holdat is igénybe vehettek. Nem volt pedig jobb a helyzet a Dunántúlon sem. Itt ugyan a falvak sűrűsége miatt terjedelmes puszták nem voltak, de számos község határa az utolsó háznál véget ért. A hatalmas latifundiumok közé ékelt apró kis zsellérfalvak terjeszkedni nem tudtak. A nagybirtokrendszer olyan rekvizitumaiban mint Fejér vagy Somogy megye, ahol az 500 holdon felüli birtokok aránya elérte, vagy meghaladta a földterület 50 %-át, a falusi szegénységnek éppúgy szüksége lett volna a földreformra mint az Alföldön, vagy a Mátra alján. Hasonló helyzetük ellenére más volt a válasza erre a kihívásra az alföldi és a dunántúli parasztságnak. Az alföldi tanyavilág vadabb, iskolázatlanabb szegényei jó alanyai lettek mindenféle, földreformot ígérő kalandor eszméknek, vagy szektákba szerveződtek, de kitartottak a föld mellett, mert más választásuk nem is igen volt. A Dunántúl falvakba szerveződött, iskolázottabb szegényei nem hagyták el istenüket, de elhagyták emberségüket, mert nagyon szerették a földet. Terjedt az egyke, de ha több gyermek volt a családban akkor is csak egy maradt parasztnak, a többi más pályát keresett, hogy ne osztódjon a talpalatnyi föld. És volt még egy lényeges különbség. A dunántúli aprófalvak közössége biztosította az alapvető műveltséget, közösségi magatartást alakított és fegyelmezte tagjait. E fölött a közösség fölött azonban állandóan ott lebegett az őt körülvevő nagybirtok láthatatlan, vagy olykor érezhető fegyelmező hatalma, mely meggondoItatta az emberekkel, hogy mit tegyenek, vagy mit mondjanak. Nagybirtokok az Alföldön is voltak, de mellette sok esetben egy falu, vagy egy város hasonlóan nagy, ha nem nagyobb földbirtoka terült el. Nem Debrecen, 93
