Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Historiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Kozári József: Adalék 1956. október 23. és november 4. közötti időszak eseménytörténetéhez a 6. lövészhadtest-parancs-nokság 1957. január 11 -én kelt jelentése alapján
Balatonszabadiba. A feladat megoldásához, a már ott lévő erőkön kívül rendelkezésére bocsátották a lepsényi légvédelmi tüzérosztály két ütegét is. A védelem megszervezése azonban fölösleges volt, mivel az objektum ellen nem kíséreltek meg támadást, sőt annak előkészítésére utaló jeleket sem észleltek. Az, hogy a védelem megszervezése és megerősítése rettentette el a támadókat, vagy a támadás előkészületeiről szóló jelentések bizonyultak vaklármának, a jelentés szövege alapján nem dönthető el. Az a tény azonban, hogy Halász alezredes már másnap, október 26-án reggel visszatért Székesfehérvárra - az ott kialakult feszült helyzet miatt - az utóbbi állítást bizonyítja. Október 25-én a jelentés tanúsága szerint a székesfehérvári üzemek dolgozói megjelentek a munkahelyükön, a munkát azonban nem vették fel, hanem 10.00 óra körül az utcára vonultak és a 24-én este a Belügyminisztériumi Főosztály előtt lezajlott esemény miatt tüntettek. A tüntetés egész nap zajlott. A parancsnokság tájékozódás céljából három tisztet kiküldött a tüntetők közé, akik folyamatosan jelentették az általuk tapasztalt jelenségeket és a tömeg hangulatát. Sajnos, a jelentés nem tartalmazza a megfigyelők beszámolóit, így ez esetben is csak a megfigyelés tényéről szólhatunk. A parancsnokság úgy ítélte meg, feltehetően nem utolsósorban megfigyelőinek tájékoztatása alapján, hogy a rend fenntartása szükségessé teszi a hadsereg jelenlétét az utcákon. Ezért 11.00 órakor 30 tisztet rendeltek be a repülőtérről, és a belőlük alakított tiszti járőr egész nap járta a várost 4-5 fős csoportokban. A járőröket a lakosság gyűlölettel fogadta, és sértegette a 24-én lezajlott események miatt. Bár a jelentés nem tér ki rá, de a gyűlölködés egyik oka az is lehetett, hogy a repülőtisztek fegyvernemjelzésének és sapkaszalagjának színe (kék) megegyezett az Államvédelmi hatóság által használt színnel, a különbség a két egyenruha között csak a tányérsapkán rendszeresített repülőjelvény volt. így a tömeg a repülőtiszti járőröket államvédelmis tiszteknek nézhette. A feszült helyzetre való tekintettel a parancsnokság polgári állományú alkalmazottait a délelőtt folyamán hazaküldték. Erre az is okot szolgáltathatott, hogy a 17-es laktanyában székelő elhelyezési szolgálat javító és karbantartó részlegénél dolgozó civil munkások megjegyzései a parancsnokság megítélése szerint bomlasztóan hatottak a velük egy épületben elhelyezett kommendáns század harcosainak katonai moráljára. A nap folyamán a dunapentelei helyőrség is erősítést kért. A jelentés nem részletezi miért, kik ellen és milyen objektumok megerősíté107