Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)
Koncsos Ferenc: Modern mítoszok és társadalmi viszonyok
6 diktátor szániára "nem elég annak általános elismerése, hogy kormányzása törvényes, -j azt is megköveteli alattvalóitól, hogy mind egyformán gondolkozzanak és érezzenekV A diktatórikus propaganda azt kívánja elérni, hogy a nép egy törzs módjára legyen homogén, s ehhez teljes konformitást kell kialakítani az egyénekben. A manipuláció modern, pszichológiailag kidolgozott formái létrehozzák a "belletrisztikus" lelkületű embereket; akik szívesen képzelik bele magukat a fejlődésbe, a gondolkodás látszatformáiba. Politizálnak, anélkül, hogy politizálnának, demokratikus fórumokon gyakorolják a demokráciát, anélkül, hogy a demokráciát gyakorolnák, közéletiek, anélkül, hogy valóságos közéleti tevékenységet folytatnának. A bürokratikus diktatúrák, amelyek elég erősek ahhoz, hogy a nekik kiszolgáltatottakat belsőleg is megtörjék, az intézményeket odaadóan szolgáló embereket szükségszerűen belső passzivitásra, és ezzel emberi énjük elvesztésére "nevelik". Az ilyen viszonyokból nem származhatnak objektív cselekvési normák, ezért "minden közreműködő egyén tisztán partikuláris szubjektivitásba süllyed (az én kiemelésem: K. F.), a félelem és remény fatális uralma alá kerül, így az ember valódi aktivitása pusztán szorgalmas, gyakran elembertelenítő passzivitássá korcsosul". A bürokratikus tevékenység az embert a változni nem tudás monotóniájába süllyeszti. A manipulált emberek "kifelé mutatott életükben a lehető legnagyobb, állandó aktivitást mutatják, egyidejűleg azonban lényegüknél fogva teljesen passzívak a valódi emberiesség értelmében uniformizáltan üresek".** A munkájában és mindennapi életében manipulált ember a többi területen is manipulálttá válik, autonómiája felmorzsolódik, a fogyasztástói a világnézetig, a gondolkodástól az érzelemig. Az ember megszűnik valóban autonóm lényként létezni. Ezek a viszonyok termelik ki az autonóm ember, a totális ember, vagy kommunista ember mítoszát.^ A mítoszok átmenetileg, határesetekben, pozitív funkciót is betölthetnek, akkor, amikor az elavult és megrögzült gondolkíxlási és magatartási sémákból szakítják ki az embereket. Ekkor a cselekvés gerjesztőivé válhatnak, mert minden egyén igazolást keres szenvedélyeire, s a mítoszok pontosan ezt az igazolást adják meg. A mítoszok mint a cselekvés gerjesztői rokoníthatók az utópiával, ami a remény elveként a cselekvés mással nem helyettesíthető alkotóeleme, értelmet adhat a mindennapi cselekvésnek. Ugyanakkor mítoszt és utópiát egyaránt a dialektikátlanság, történetietlenség, időtlenség, azaz a tudományos módszertan elvetése és annak közvetlen magyarázattal való helyettesítése jellemzi. E jellemzőik alapján mítosz és utópia egyaránt a hamis tudat értelmében vett ideológia sajátos megjelenési formája. Tartalmaik beszüremlenek a nagy ideológiákba is, de azoknál kevésbé koherensek, artikuláltak, gyakran kiesnek a
