Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Lőrinczné Thiel Katalin: A kierkegaardi hatás néhány vonatkozása Hamvas Bélánál

36 A dán filozófus felfogása válasz a hagyományos, keresztény világkép tarthatatlanságára, s szeml>ená!lás saját korának vallásfelfogásával. Paradox istenhite joggal ragadta magával Hamvas Bélát, akinek vallásossága hasonló vonásokat mutat. Hamvas vallja, hogy amikor az ember önmagára ébred, tulajdonképpen Istenre talál önmagában. "Isten megismeréséből következik az is, hogy vagyok."— mondja. Válságtudatából fakad, hogy csak valami gyökeresen új segíthet, hiszen az ember elveszettnek, reménytelennek érzi helyzetét. Ebben a reménytelenségben adhat erőt Isten, s a vágy az üdv elérésére. Az ember Istenben születhet újjá, s Istenből meríthet erőt. "Az ember értéke sorsának tisztaságán és az isteni erőktől való megérintettségén múlik." Az újrakezdés a dolgok megértésére is vonatkozik; "az embernek még sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok megértését újból és elölről kell kezdeni."^' A valóban vallásos ember tehát haláláig tartó küzedelemben, a kibontakozás reményében él. Istenét önmagában felfedezve, saját léte értelmét megértve egzisztál. Feszültségben él, mert Hamvas szerint az igazi vallásosság nem adhat megnyugvást, végső állásfoglalást, hanem mint a cselekvés motorja feszültséget, drámát ad. "A vallás egzisztális helyzet, éspedig nem megoldottság, hanem probléma, vagy ami ugyanaz: drámai feszültség aközött, ami a valóság, és ami a túlvilág. ... A vallásos egzisztencia az, akiben az elmúló világ és az öröklét szemben áll és küzd... A vallás nem végső állásfoglalás, hanem a végső tehetőségek küzdelme. A vallásos egzisztencia éppen nem valamelyik bizonyosság talajából él, hanem a bizonytalanságéból."

1

2 A vallásos magatartás tehát abból fakad, hogy a lét két végső lehetősége — az elmúlás vagy az öröklét — között milyen drámai helyzet alakul ki. A hit tehát mindkettőjüknél a legszemélyesebb valami, amely az egyénben rejlő egzisztenciális lehetőségeket képes felszínre hozni. Az igazi vitalitás tettei a hit által neghatározottak, de ez a hit nem a teológia hite; nem élni tanít a hitben, hanem éppen fordítva. Az egyéni emberi létezés értelmét kereső felfogásból természetszerűleg következik, hogy Kierkegaard és Hamvas is hasonlóan vélekedik a tömeg fogalmáról. Mindkettőjük egybehangzó véleménye, hogy amit közösségnek neveznek, az valójában nincs, helyette arcnélküli tömeg van, nyáj. melyl>cn az eml>er felszívódik, melyben az egyéni tudat megsemmisül. Ez a kiszolgáltatott tömcglétczés; inautentikus létezés. Hamvas így ír az elvont közösség fogalmáról: "A közösség más. Egészen és tökéletesen