Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Loboczky János: A "műalkotások saját világa" Lukács György Esztétikájában

21 Lessing elemzéseiből például azt emeli ki, hogy az irodalomban a tárgyak, az emberek nem puszta érzéki közvetlenségükben, fizikai meghatározottságukban jelennek meg, hanem végső soron társadalmi-történelmi viszonylataikban. Homérosz nem írja le Helena külsejét, csak azt, hogy hat a trójai vénekre szépsége. Az elvi következtetés csak első pillanatra meghökkentő: "éppen az a nagy költemény, amelynek tartós hatását bizonyára elsősorban az ember belső életének érzéki megelevenftése okozza, egyszerűen lemondhat alakjai külső megjelenésének ábrázolásáról, még olyan esetekben is, ahol, mint Helenánál, a szépség a cselekvésben megtestesülő sorsdöntő tényező."'^ Ez persze nem jelenti az irodalmi alakok elevenségének megszűnését a jelentős alkotásokban. Az itt felmerülő probléma az irodalom Szküllájához és Kharübdiszéhez vezet el. Az egyik a túlzott meghatározottság, a szereplők fényképszerűén pontos külső jellemzése. Ennek tipikus példáját Lukács a 1 7 naturalizmusban látja. A realizmus-tanulmányaiban

1' már korábban is megfogalmazott fenntartásait eleveníti fel, amikor hangsúlyozza az ilyen megformálás zavaró voltát. Sőt gyakran a céljával ellentétes hatást vált ki az ilyen túlrészletező ábrázolásmód. Az alakok éppen nem maradnak fenn elevenen az emberek tudatában. Ez a felvetés már szorosabban érintkezik a befogadás problematikájával. Musil nyomán Lukács megkülönbözteti a "lebilincselént" és a "felesi gázást". A "felcsigázás" a mindennapok egész emberét a műalkotás által az ember egészének álláspontjára vezeti át. Ha viszont a regénynek, drámának pusztán "lebilincselő" hatása van, akkor a befogadó nem élhet át egy költőileg megteremtett intenzív totalitást, mivel a mű maga lazán összekapcsolt részekből áll. Ez akkor is igaz, ha ezek a részletek érzéki konkrétságukban a legtökéleteseblxMi vannak is "meghatározva". Az itt fölvetett problémák természetesen vezetnek el a művészi típusalkotás kérdéséhez. Ezzel kapcsolatban Lukács már a Különösségen kimeli, hogy a tudományos visszatükrözéssel szemben a művészetiben "a valóság egy-egy típuskörét soha nem lehet pusztán egyetlen alakban összefoglalni, ellenkezőleg itt egy-egy terület — elvileg - több-kevesebb típus lehetőségéiben valósul flieg, s ezek a típusok — ha igazán és j o mélyen értjük őket -- művészileg egyenértékűek lehetnek egymással". Az előbb említett "partikulárisán" aprólékos meghatározottság mellett a másik végletet a meghatározatlanság mozzanatának az eltiílzását egyébként szintén elveti Lukács. A főként a modern prózában megnyilvánuló ilyen tendenciáknak (például az "action gratuite") az a következménye szerinte, hogy a részletek teljesen elmosódottá válnak, ez pedig a mű belső egységét veszélyezteti. A meghatározatlan tárgyiasság tehát tartalmi és formai kérdés Lukácsnál. Ez természetes is, hiszen e két tényező mindig együtt jelentkezik. Ezért írhatja azt a műalkotásról mint különös minőségről, hogy ebben a