Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a társadalomelmélet köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Loboczky János: A "műalkotások saját világa" Lukács György Esztétikájában

16 Már említettem a "beszűkülés" mozzanatát, amely tartós koncentrálást jelent valamely érzéki területre. Ezt metaforikus kifejezéssel például a "csupa fül vagyok" állapotának nevezhetnénk. Ez együtt jár minden közvetlenül gyakorlati célkitűzés ideiglenes felfüggesztésével is. A művészetben ez nem egyoldalúságot eredményez, hanem a valóságnak a felmutatását intenzív totalitásában. Minden műalkotás (egy Csehov-novella éppúgy, mint egy Tolsztoj-regény) az "egész világ" képmásává válik azáltal, hogy egy fontos emberi nézőpontból vesszük szemügyre a valóságot. Ezáltal a mű önmagában egész, nem lehet kiegészíteni. Totalitása ugyan elsődlegesen így tartalmi jellegű, de ez csak akkor érvényesülhet, ha "maradéktalanul belesimul a formák őt felidéző világába".

8 Az egynemű közeg létrejöttében, amint már jeleztem, kétféle magatartásmód összekapcsolódása szükséges: a külvilágra irányultság "beszűkülése" egyetlen nézőpontra, illetve érzéki területre, valamint a közvetlen gyakorlati célkitűzések átmeneti felfüggesztése. A kérdés, hogy mi történik a mindennapok "normális" egész emberével. Hiszen a művészetnek éppen nem az a funkciója, hogy szegényítse, hanem gazdagítsa az emberi világot. Lukács egy dialektikus folyamat ábrázolásával oldja fel az itt jelentkező ellentmondást. A "beszűkülés" csupán bevezető mozzanat, hangsúlyozza, amelynek eredményeként az egész ember ismét előtérbe kerül, a hétköznapi élethez képest módosult formában. Az egész ember az adott művészeti ág egynemű közegébe helyezi magát, de ezzel meghatározásainak és vonatkozásainak gazdagsága nem tűnik el, hanem új formát kap. így ez a közeg egy sajátos "világ" hordozójává válik. A mindennapok egész emberének eközben megnyilvánuló átváltozását Lukács kifejezően az "ember egésze" terminológiával jelöli, amely az alkotói és !>efogadói megatartásban egyaránt érvényre jut: "az ember egészéhez éppen az a magatartásmód tartozik, amely minden képességet, érzést, ismeretet, tapasztalatot stb. bevon a mindenkori művészeti ág egynemű közegére való koncentrációiba".^ Egyébként a jelzett fogalmat a német eredeti (Menschenganz) után talán pontosabb lenne így fordítani: az ember egészen. Ráadásul ez szerintem még jobban kifejezné az előbb idézett magatartásmódot, az önnön partikularitásában élő ember átváltozását. A művészetek egynemű közegének az is fontos sajátossága, hogy benne olyan vonatkozások válnak láthatóvá, amelyeket korábban senki nem észlelt (például a táncban a felfokozott ritmus szokatlanul intenzív taglejtésnyelvet eredményez). Lukács nem kerüli meg azt a problémát sem, hogy az egész embernek az ember egészévé történő"átváltozása' vajon egyszerűen a bensőség felé tett fordulatot jelente. A kérdés megvilágításához a legtöbb félreértésre alkalmat adó műfajt, a lírát járja körül.