Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/8. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Tóth Géza: A Központi-Bükk perem-típusai, a "bükki kövek" kialakulása

- 65 ra (Kőlyuk - Galya (720 m), Gerenna-vár (757 m), felsőtárkányi Vár-hegy (669 m). Kb. 1 millió év alatt 10 m mészkő, 50 m agyagpala lepusztulással számolhatunk. Láng 5

. (1968) véleménye szerint a pleisztocénban mély völgyhálózat képződött, tehát már a pleisztocén előtt ki kellett alakulni a mai 650— 700 m-es elegyengetett felszínnek. A fiatalabb elegyengetett felszínbe vésődtek a völgyek. A fennsík peremének kőzetminőségi alapon magyarázott elkülönülése következtében a környező agyagpala térszínekből 200—300 m magas mészkő maradvány tie gyeknek kellene kiemelkedniük merész, meredek formákkal, hasonlóan a fennsík köveinek pereméhez, hiszen egységes fedett tönkfelszín volt a — feltételezett kőzetminőségtől függő — lepusztulási folyamat kiindulási állapota. Ezzel szemben a Magas-Bükk környezetében közvetlenül a magasabb mészkő képződmények peremén, szomszédságában is megtalálhatók a lenyesett mészkőfelszínek. Az állékonyabb mészkőre helyenként "ráfutott" a pliocén pedimentációs folyamat és azon is tovább haladt

. Pl., a Bánya-hegyi útőrház feletti lenyesett felszín, a Farkaskő déli planációs felszíne (3. fénykép), továbbá a Vörös-kő Észak felé futó gerince és a Gerenna-vár lenyesett mészkő röge. A két utóbbit amellett, hogy típusos példák, azért is megemlítem, hogy kifejezzem eltérő véleményemet Heves

i A. azon elgondolásával szemben, amely szerint a Vöröskő és a Geranna-vár sziklás külső lejtői (sziklaletörései) a fennsík egykori peremének megmaradt részei lennének. A Vörös-kő (687 m) sziklafala nem bizonyítja a fennsík egykori peremét, hasonlóan a Gerenna-vár (757 m) kifelé néző sziklás lejtője sem, hiszen a fiatalab

b (Pp pliocén elegyengetett felszíntől csak a pleisztocén völgybevágódások után különültek el és, váltak önálló hegyekké

, szabad sziklafalakká. Mindkettő lapos teteje a fiatalabb pliocén elegyngetett felszín része volt és csak több száz méteres fennsík felé vezető "lenyesett felszínen" haladó ót után találkozunk a tényleges fennsík peremmel, a meredek, ma is hátráló lejtővel. A fennsík mészkő lejtőinek jelentős, több száz méteres hátrálását természetesen figyelembe kell vennünk. Másrészt azért sem helytálló a példa, mert ezek a mészkőrögök nem a fennsík összefüggő nagykiterjedésű mészkő képződményeihez tartoznak, hanem agyagpala környezetben elhelyezkedő kőzetkifejlődésükben is eltérő szigetszerű rögök. A fennsík pereme már akkor kialakult és hátrált, amikor a szóbanforgó mészkőrögök a környezet szintjéből