Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/4. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

LENGYEL ZOLTÁN: TÉR ÉS IDŐ KAPCSOLAIA VASZIL BIKOV "HAJNALIG ÉLNI" CÍMŰ KISREGÉNYÉBEN

- 56 "egyetlen éjszaka", "értékes idő", "elfecséreltük a fél éjszakát", "túl sokat szöszmötölt", "tovább azonban már nem halaszthatta a dolgot", "a késlekedés valóban a halált jelentette", "már így is túl sokat késlekedett", "senki sem késlekedett", "egyszerűen nem jutott rá idő", "élénkebben mozogjon!", "élénkebben?", "négykézláb gyorsan előrekúszott", "mindent bele", "néhány másodpercig", "újabb másodperc telt el", "túl sok idő telt már el", "késésben vannak", "sebesen nekiiramodott". E mondattöredékek, szókapcsolatok vagy szavak néhány egymást követő oldalon fordulnak elő, s nem is a mö közepén, hanem annak legelején. Az olvasó könnyen megbizonyosodhat maga is afelől, tiogy Oikovnál ez a sajátos nyelvezet feszültségteremtő eszköz szerepét tölti be. Közben a csoportra virrad. A sietési szándék és az ellenség mozgása miatti várakozási kényszer újabb feszültséget szül mind a harcosokban, mind az olvasóban. Az idővel való versenyfutás és a hozott áldozatok azonban hiábavalónak bizonyultak. Az olvasó tudatába a döbbenet erejével, szinte paralizálólag hasít bele a felderítő jelentése: "A raktár eltűnt". 5 e ponton az idővel történő versenyfutásból adódó feszültség feloldódik. A hadnagy — aki a vezetése alá rendelt csoport harcosainak testi épségéért is felelősnek érzi magát — úgy dönt, hogy katonáit visszaküldi. Most már nem tekintget súrőn órájájra, erre már semmi szükség. A kitűzött cél, mely eddig siettette, űzte őket, semmivé foszlott. Arra azonban változatlanul szüksége van, hogy felettesei előtt bizonyítsa az ügy iránti elkötelezettségét; hogy rászolgáljon a bizalmukra. Ivanovszkijt most már csak egy cél vezérli: az, tiogy halálával is hasznossá tegye magát, minél nagyobb veszteséget okozzon az ellenségnek. Az ember valamiért születik e világra, nyomott kell hagynia maga után, halálával bizonyítania kell, tiogy nem élt hiába, öikov, a háború poklát megjárt frontkatona, itt a maga értékítéletét adja Ivánovszkij szájába. Ő ugyanis azt vallja, hogy a háborúban sorsunkat a lehetőségek határán belül mindig irányítanunk kell. Erre vállalkozik a vizsgált kisregény főhőse. Arra az órára, mely a múló perceket méri, most már nincs szüksége, hiszen küzdelme ezúttal már az örök idő elleni küzdelembe megy át, melyből kinek-kinek több-kevesebb adataik a sorstól. A főhős most már nem élni, hanem csupán "hajnalig élni" akar. Kezdetét veszi az újabb versenyfutás az idővel, a neki kimért idővel, a percekkel. "Ivanovszkij most már határozottan tudta, tiogy nem marad életben, nem menekül