Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/3. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)
Vadon, Lehel: Az amerikai puritánus irodalom Magyarországon
- 72 elsőként Vurda kanonok, a győri káptalan követe képviselte az 1843. évi országgyűlésen, amikor az ország képviselőinek egyhangú helyeslése közepette "szabad országot, szabad vallást, szabad egyházat" kívánt mindenki számára.Horváth Mihály Williains-tanulmánya megírásának időpontja nem véletlenül esett közvetlenül a kiegyezés utáni évre, amikor a polgári állam- és jogrendszer kiépítése következtében a liberális eszmék követelménye volt a feudalizmus idején összefonódott egyház és állam szétválasztása, a polgárok vallási szabadságának és egyenjogúságának érvényesítése.* 8 A tanulmány először 1868-ban a Budapesti Szemlében jelent meg,* 9 s jelentőségét és fontosságát bizonyítja, hogy még ugyanabban az évben 20 könyv formájában is kiadták. A könyv további két újrakiadása is azokban az években történt, amikor az állam és nz egyház közötti harc kiéleződött. Az 1873-as második kiadás több mint valószínű, hogy annak az 1870-től 1873-ig tartó feszültségnek és vitának az eredménye, amely a 21 magyar allam es az egyház, valamint a Vatikán között folyt. Nyilvánvalónak tűnik az is, hogy az 1890-es évek első felében, az újabb egyházpolitikai vita kellős közepén, 1093-ban, a reformpárti sajtó tudatos politikai céllal jelentette meg harmadszor is a Wekerle-korinány egyházpolitikai reformja célkitűzéseit és szellemét is támogató Williams köteINCREASE MATHER A Napnyugati India (üe Successu Evangelii apud Indos ifi No va Anglia, Epistola ad cl. virum D. Johannem Leusdenum, Linguae Sanctae i n I Jltrajectina Academia Professoren!, scripta a Crescentio Mathero, apud Bostonienses V. 0. M. nec non Collegii Harvardini guod est Cantabrigiae Nov-Anglorum Rectore , 1688) az első magyar nyelven megjelent ölálló amerikai tárgyú kiadvány és egyben az első magyar fordítás amerikai szerzőtől. A nyolclapos könyvecske írója Increase Mather (1639—1723), az észak-amerikai brit gyarmati világ egyik legkiemelkedőbb tudós puritánus teológusa, hitszónoka, politikusa és diplomatája, pedagógus, a Harvard College rek23 tora. A mű Increase Mather latin nyelvű levele Johannes Leusdenhez, az utrechti egyetem tanárához, amelyben beszámol az indiánok megtérítésében elért eredményekről. A levél közzétételének piolitikni és teológiai okai