Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Zimányi Árpád: A magyar sajtó helyesírási témájú cikkeiből (1945—1985)

- 96 a magyar helyesírás szabályozásának liosszú történetében. 'Jól: ilyen pedagógiai alapossággal sem." A cikkírónak nem tetszik az iskolák nagy kezdőbetűs írása bizonyos esetekben, merevnek tar hja az összel.őhelek 6 szól.agos szabályát, nem érti a Radnóti őr

s és az Aranyosi-brigá

d eltérő írásmódjának logikáját, több helyütt szemére veti a szabályzatnak a rugalmasságot. "Rugalmasság ez? Vagy engedmény a felületes nyelvhasználatnak? 21 Vagy ilyen nagy űr a nyelvszokás?" A fentiekre meggyőző érvekkel és 9 9 igen szakszerűen válaszol PÁSZTOR EMIL. A vizsgáit cikkek közül szakmai szempontból a legszfnvonalasabbak az Élet és Tudomány című folyóirat Nyelv és élet rovatában láttak napvilágot. Négy írás bizonyítja a szabályzat értelemtükröző voltát, kiemeli a logikus gondolkodás szerepét a szabályok alkalmazásában. A nyelvi ismeretterjesztés legjobb példáinak tarthatjuk e hatásos cikkeket, amelyek földolgozzák a hidak és a ligetek, a földrajzi tulajdonnevek, a sorszám23 nevek, valamint az istenek és bolygók nevének bonyolultabb eseteit. Az 1985-ben megjelent írások kampányjellegű megjelenésével nem lehetünk elégedettek! A kellő fölvilágosító, népszerűsítő munka nélkül nem válhat közkinccsé az üj szabályzat. Kevés az a cikkmennyiség, nini az év folyamán tájékoztatta az olvasóközönséget a változásokról. A tudatosításhoz többszöri ismétlésre van szükség. Tapasztalható, liogy a nyelvi, rovatot működtető újságok gondot fordítottak a szabályzat bemutatására, sőt többször is szenteltek figyelmet az új kiadásnak, ám a nyelvi rovattal nem rendelkező lapok könnyebben megfeledkeztek róla. Már csupán azért is furcsa ez, nert az újságíróknak, n szerkesztőknek mindennapi munkaeszközük a helyesírási szabályzat, tehát őket közvetlenül érinti minden változás. A kisebb érdeklődésre adott leggyakoribb magyarázat szerint nem volt annyi módosítás, liogy többet kellett volna vele foglalkozni. Ezzel a védekezéssel nem érthetünk egyet, hiszen a fentiekben vázolt viták, ellenvélemények alátámasztják a nyilvános eszmecsere égető szükségét. 19B0 után megcsappant a helyesírási jellegű nyelvművelő cikkek aránya a többi területhez képest. A témák sokszínűsége bizonyára ahhoz vezetett, hogy a szerkesztők és a cikkírók figyelmét sok minden más is vonzza. Pedig a nagyközönséget nagyon könnyen megragadja egy-egy hiba, amelyet akár föliratokban, akár a sajtóban talál. Frre bizonyság a televízió Álljunk meg egy szóra! című műsora, amelynek közönséglevelei kö-