Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)
D. Berencsi Margit: Impresszionista és expresszionista vonások Szabó Lőrinc Fold, erdő, isten című kötetében
- 54 1920. Szépirodalmi Kiadé, Hp. 19 70. 123.). Szabó Lőrinc realista ábrázolásra való törekvése azonban nem mentes a panteista életörömtől, a zaklatott, expresszionista, rapszodikus hangoktól, s a természetbe olvadás impresszionista érzésétől és ábrázolásától. Szabó Lőrinc nem impresszionista költő (expresszionistává pedig később válik egy rövid időre), első kötete sem az, de életművében, elsősorban a Föld, erdő, isten, a Tücsökzene és a Huszonhatodik év egyes darabjaiban kimutatható néhány impresszionista és expresszionista sajátosság. Ezek a vonások egyrészt gazdag magyar és világirodalmi ismereteinek ösztönzésére, az előtte járó nemzedékek formaalakításának eredményeire vezethetők vissza, másrészt pedig a költő lelki alkatából is adódnak. Igaz, hajlamai sokkal közelebb állnak az expresszionizmushoz, de őriznek néhány impresszionista vonást is. Szabó Lőrinc személyes ismerősei, barátai, a róla szóló tanulmányok, monográfiák szerzői gyakran emlegetik kielégíthetetlen kíváncsiságából fakadó, szenvedélyes érzékelési vágyát, környezete iránti érdeklődő, túlérzékeny természetét. Rá leginkább vonatkozik T. LUVAS ROZSÁNAK a következő megállapítása: "Az impresszionista lelki alkat szemvedélyesen hajszolja az érzékelés szenzációit, s gyakran nagy élménnyé fokozza a legapróbb, legszembetűnőbb benyomást is, mely őt érzékén át hull a lelkébe." (A magyar impresszionista költészet stílusformái. Op. 1944. 4.) A "Föld, erdő, isten" írója az egész világot bekapcsolja vérkeringésébe, idegrendszerébe. Nagy életszomjósága az érzékelés élményének hajszolására készteti. Nyugtalan szelleme, lázadása és életöröme vezeti el a valóság erotizált szemléletéig, a természet tökéletes birtokba vételéig. Nem a kisember szürke élete vonzza, hanem a kikapcsolódás lehetősége, az új kalandok, a titkos vágyak teljesülése. A városból, a társadalomból kiábrándult költő úgy menekül a természet idilli tájaira, az ott föllelt szépségek magasabb rendű értékeihez, hogy eggyé válik velük: a föld s a fú ize ereimbe ivódot t (I.); És a föld csirá i / kikeltek bennem : .../ meztelen tölgyek izm a / feszül karomban , (XXXIII.); Csontjaimat záporok könnye moss a / fehér kövekké, húsomból kövé r / hangyák zsibongnak elő, hangom est i / tücsök dalában őrzi bánato m (XXXVII); oly mély gyönyörr é / sűrűsödik az élet, hog y ilyenko r / ha jam az erdő ruganyos hajáva l / Összefolyik, karom öl elve nő a / kék láthatárba, mellem e ke
