Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)
V. Raisz Rózsa: Irányzati és stílusjegyek Babits "A gólyakalifa" című regényében
_ "te diszn ó" — "te tetves" (24-~25. 1.) "Nagy röhögés volt" (25. 11.); az argó szavai: — Mit rontod az én gseftemet? — rivallt rá. — io kitanítottad az én palimat? ... — Jobb lesz, add meg az ötven vasama t — morgott vissza a másik. Most megfroclizl ak a tyúkomér t." (51. 1.); káromkodások: "A Krisztusá t annak a kölyöknek" -- Az apád isteni t" (23. t.); nyelvjárási alakok és tájszók: ümo g, vón a, váukoscih a stb. A nyelvi rétegek szavai mint környezetfestő szavak a regény megjelenítő realizmusához járulnak hozzá, helyenként naturalista színeket is keverve a palettára. Hasonlóképpen sajátos szövegszervező szerepet kapnak a regényben a szóképek és hasonlatok: használatuk, előfordulásuk feltűnően különbözik a "valódiságbeii" és az "álombeli" részekben, erősítve e részek stiláris ellentétét anélkül, hogy az átmenetek elmosódottságát befolyásolná vagy megszüntetné. A metaforák, szinesztéziák, fiasonlatok adta finomság, színpompa, érdekesség a Tábory Elemér (valóságosnak mondatt) életét ábrázoló szövegrészeket jellemzi, stiláris eszközzel ismét alátámasztva azt, ami a szövegben szóval is megfogalmazódik: talán ez az álom, és az írnok szürke, nyomorult élete a valóság. Ugyanis az írnok életfolyását ábrázoló részekben ritkábban akad egy-egy metafora vagy hasonlat, a lábory Elemér történetét továbbvivő részleteket pedig gyakran díszíti, kifinomulttá, sőt túlfinomulttá, dekadenssé, álomszerűvé teszi a benne fel-felvillanő kép. Egyedül a metonímia, illetőleg az azzal rokon szinekdoché gyakoribb az "álombeli" szövegrészekben, mint Tábory Elemér történetétnek leírásában; hozzátehetem még, hogy az előforduló rnetonímiák általában köznyelvi eredetűek és hatásúak: szinte nem is érzékeljük képi mivoltukat. E képek egyébként általában nein tartoznak a bonyolult, többszöri síkváltással létrejött, kombinált képek közé, érzékenységük, kifinomultságuk a fogalmak sajátos kapcsolódásának tudható be. A képeket alkotó szavak tárgyi tartalmuk szerint emelkedettebb, a mindennapinál éteribb -ezért is álomszerűbb — valósághoz tartoznak. Ide vonható metaforák, megszemélyesítések: "Mert az egész vilá g egy ké p volt nekem, egy gyönyörű kép, és sokszor arra gondoltam, hogy csak álomkép az egész..." (IB. 1.) "Az édes alvás , a vigasztaló, gyógyító dajka ré m és ellenség volt nekem." (1U3. 1.)
