Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

V. Raisz Rózsa: Irányzati és stílusjegyek Babits "A gólyakalifa" című regényében

- seskötetekkel egykorú regényt (Európa Kiadó, üp. , 1957. 7 — 133.) ebből a szempontból végigolvasva feltűnik, hogy a regény nyelve rendkívül gazdag, a részleteket, árnyalatukat finoman, hangulatkel tűén érzékelleti, "elegáns és szellemes, ideges és érzékeny, élveteg és érzéki, finomságokra és ritkaságokra vágyik, szigúan személyes élményekből, a magány és intimitás tapasztalataiból, a túlfinomult érzékek és idegek észleleteiböl indul ki. (HAUSER 198Ü. 33.) Az idézett jellemzést a szerző általában az impresszionizmusra érti, jól illik azonban "A gólyakalifá"-ra is. Amellett nyelvi ábrázolásmódjára jellemző bizonyos összemosódottság, nem dolgozik az író éles kontúrokkal. Ez az utóbbi sajátság impresszionista hatást kelt. Az említett "összemosódottság" a regény egyik szövegszerkezeti jellegzetességén figyelhető meg. A párhuzamosan futó kettős cselekmény: az egyik, a "valóságbeli" — Tábory Elemérnek, a gazdag, művelt, tehetséges, mindenki által kedvelt úrifiúnak, a másik az "álombeli" énjének, a néven nem nevezett, nyomorgó, szerencsétlen sorsú aszta los inasnak, majd írnoknak a története. A "két" cselekmény váltásai az ellentét szövegszervező elve által szövegegységekre bontják a regényt, ezek az egységek azonban a határaikon nem különülnek el egymástól mereven: összefolynak a határvonalak. A regénynek a "határokra" eső szövegrészeiben gyakori az úrifiú és a szegény írnok "személyének" monda toriként való cseréje, ezekben fordul elő gyakran az első és harmadik nyelvtani személy felcserélése. (L. pl. a 89, 90—99. stb. lapon.) A szövegsajátság, amelyet összemosódottságnak neveztem, kezdetben — a 2—6. részben — a "valóságos" és az "álombeli" jelenetek széles határsávjain jelentkezik, a jelenetek egyébként éles ellentétben állnak egymással, a 7. résztől azonban a két ellentétes világ egyre inkább egymásba fonódik, s végül már szét sem választhatók egymástól. A szövegszervezés fő elve, az ellentét természetesen fakad a cselekménybonyolítás módjából, jóllehet maga a cselekmény nem Babits leleménye: régi mese — a színes mesevilág iránti vonzalom, annak felhasználása korábban a romantika, majd a századforduló modern irányzatai körében nem ritka, különösen a szecesszió kedvelte a mesei színeket. Az elbeszélő nézőpont a regény szövegében úgy változik, hogy lábory Elemér és névtelen álombeli énje egyaránt egyes szám első személyben be-