Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/2. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)
Fekete Péter: A földrajzi nevek változása Tiszaszőlősön
- 27 előidézi. Az új és a régi nevek egymás mellett élnek, van mikor együtt alkotnak új nevet ( ükörtő-lapo s stb.). A nevek vizsgálatakor számos példát találtunk a jeüilésvál tozás különböző formáira. Ezeket részletesen nem elemzem, a jelölésváltozás legjellegzetesebb formáira utaló példákat azonban felsorolom. A jelüJésváltozás Tiszaszőlősön nagymértékben összefügg a vízrajzi helyzet és a térszínforma változásával. Ahogy a régi állapot megváltozott, az egyes nevek jelölése fokozatosan kiterjed a szomszédos területeknek egyre nagyobb részére, ez pedig azzal járt, hogy más nevek által jelölt terület leszűkült, vagy az eredeti név teljesen kihalt. Néha a közismert nevet a táj megváltozásával egy másik tájrész jelölésére vitték át. Jelöléstágulás Aranyos .— Eredetileg a Tisza partja melletti terület. Ma nagy határrész, a régi, kihalt Naiászó-fenék, Czeglédi-hát, Gübe, Szartos stb. nevek által jelölt területek összefoglaló neve. Újabban egyre jobban a mellette levő Sulymos területére is értik. Aszó . — A Kis-Aszó, Nagy-Aszó és a területükön levő erek, hátak (Aszó-part, Aszó-hát stb.) összefoglaló neve. Eredetileg két eret jelölt: Kis-Aszó-ér, Nagy-Aszó-ér. Busznyák . — A Busznyák-halom és a halom körül levő nagy határrész. C sontos , — Eredetileg hátas területet jelölt Csontos-part néven. Ma az eredeti hátas terület és a mellette levő lapos is (Csontos-lapos, Csontos-part stb.). Csű , — Eredetileg a határ legtávolabb fekvő részén levő erdő, a Csüllő erdő. Ma jóval nagyobb területnek, egy igen nagy határrésznek a neve. Dunakunyhó . — Ma már a régi kunyhó (halásztanya) körüli terület jelölőjévé vált. Göbe . — Eredetileg egy érnek a neve, később az ér melletti hátat is