Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

E. A. Plehanov: A történelmi optimizmus megalapozása V. I. Ver-nadszkij világnézetében

- 91 ­Ily módon a nooszféra-elmélet szerzőjének azok a gyökeres társadalmi változtatások, melyeknek a tanúja és aktív részese volt, elválaszthatat­lanok a földi fejlődés belső logikájától. A szovjet emberek által munká­val épített szocialista valóság e logika megvalósulásának objektív ered­ményeként létezik. Maga Vernadszkij is igazoltnak látta a szocializmusban saját tudományos-világnézeti elképzeléseit. A nooszféraelmélet, mely az emberi társadalomnak az előtörténetéből az igazi történelembe való átmenetét speciális földi körülmények között vizsgálja, egybecseng a kommunizmus elméletével, mely konkrét társadalmi tartalmat ad neki. A nooszféra értelmezése teljes terjedelemben megegye­zik a kommunizmussal, mint a leginkább érett és fejlett társadalmi-törté­nelmi állapottal. A marxizmus klasszikusai, által tudományosan megalapo­zott kommunista társadalmakban és a szocializmus megvalósulásában Ver­nadszkij helyesen értelmezte a társadalom kiteljesedését, megerősítve ez­zel az általa létrehozott elméletet. Vernadszkij tudományos hagyatékát, tudományos-világnézeti elméletének módszerét egyáltalán nem lehet úgy értékelni, mint absztrakt természetfi­lozófiai rendszert. A kiélezett ökológiai szituációban a nooszféra elmé­let hatalmas tudományos potenciálja teremtődött meg. lie tudományos-kuta­tói eredményeinek jelentősége kimeríthetetlen. Vernadszkij munkásságának pátosza ma szinte társadalmi felhívásként hat, miszerint; hinni kell az ember földi elhivatottságában, vállalni, kell az emberiség sorsáért és a földi életért a felelősséget. A gondolkodó történelmi optimizmusa, az értelem győzelmébe vetett tri­te elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szociális elnyomás és a háború erői ellen folytatott kompromisszum nélküli harccal. Ezért abban a hely­zetben, amikor az imperializmus a katasztrófa szélére juttatta a világot, megfontoltan és meggyőzően hangzanak a kiemelkedő humanista szavai: "Szá­munkra az a tény fontos, hogy demokráciánk ideáljai a spontán geológiai folyamatokkal az egységesülés felé haladnak, a természet törvényei sze­rint, megfelelve a nooszférának. Ezért bizalommal nézhetünk a jövőnk elé. j -j Jövőnk a kezünkben van. Nem engedjük el." (Ford.: H. Á.) (Fordította: Horváth Ágnes)

Next

/
Thumbnails
Contents