Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Loboczky János: A befogadói élmény Lukács György esztétikájában.

- 59 A műalkotás oldaláról közelítve a problémához, azt állapíthatjuk meg, hogy minél mélyebben ragadja meg egy adott történelmi pillanat sokrétű viszonyrendszerét, annál inkább képes korokon is átívelő Utánt kibontakoztatni. Az időbeli távlat ezekben az esetekben (1. Homérosz!) nem csökkenti a hatást: "az emberi mag annyiban még tisztábban nyilvánul meg, amennyiben a közbeeső történelmi fejlődés szükségszerűen elhalványította a konkrét társadalmi meghatározásokat, és ezért sokat kellett veszteniük 24 közvetlen konkrétságukból, amellyel kortársaikra hatottak". Azt is figyelembe kell venni, hogy a k

özvetlen hatá

s és az Utá

n viszonya az egyes művészeti ágakban nem azonos jellegű. Lukács a zenével kapcsolatban hoz erre példát: "az egész embernek az ember egészévé történő átváltoztatása a zenében lievesebben megy végbe, mint a többi, művészetben; a valódi életből származó Előtt itt többnyire kevésbé gátolhatja ezeket az átváltozásokat. Másrészt viszont; a tartalom kevésbé határoz/fi meg a hatás Utánját, s ez kevésbé irányul meghatározott tartalmakra. így a zene egyszerre van közelebb az élethez és távolabb tőle, mint a többi művészetek; közvetlenebbül tartalmazza az etikai döntések kategóriáit, de egyúttal a hatás Utánját tekintve sokkal kevesebb kötelezettséget von ma25 ga után."" Számomra ez a gondolatmenet részben magyarázatul szolgai a sokszor és elborzadva emlegetett képhez: a náci koncentrációs táborban átszellemülten zenét hallgató SS-tiszt jelenségéhez. Itt is éppen arról van szó, hogy a zene közvetlen katartikus hatása még nem szükségszerűen vezet el egy etikai szempontból is értékes, gazdag egyéniség létrejöttéhez. Egyébként a zenével foglalkozó gondolkodók a romantikától kezdve felismerték a zenei katarzisnak ezt a problémáját (pl. Kierkegaard vagy Nietzsche). Nem véletlen, hogy Thomas Mann Üoktor Faustusában is a zene válik a kor szellemi meghasonlottságának képviselőjévé. Vagy említhetném az egyik legújabb példát: a Vezeklés c. Abuladze-filmből a polgármesterdiktátor Variamat, aki "átszellemülten" énekli a festőművész lakásán a Verdi-áriát. Lukács, bár a művészet társadalmi szerepét többször is hangsúlyozza, fellép az itt jelentkező leegyszerűsítésekkel szemben. Részletesen és árnyaltan bírálja például Sztálinnak azt a kijelentését, hogy az írók a 26 "lélek mérnökei" legyenek. Ez a meghatározás ugyanis azt sugallja, hogy a művészetnek az élet egy konkrét, időszerű feladatát kell szolgál-