Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Loboczky János: A befogadói élmény Lukács György esztétikájában.

- 55 amilyen az élet a maga közvetlenségében: "Az érzések maradéktalan kibontakozása tehát itt sem közvetlenül az életben következik be mint az élet eseményeire való érzelemszerű reagálás, hanem ez a mimetikus ábrázolásra redukálódik, amely — minden különnemű elemet kizárva — egyedül és kizárólag erre az érzelmi körre koncentrál, és így katarzisos érzéseket vált ki azokból, akiket az élet ezeknek az érzéseknek tulajdonképpeni tárgyává tett."

1

3 Esztétik

a egy másik helyén pedig azt veti fel Lukács, hogy az ember a művészi ábrázolásban még azt is elfogadhatja, amit az életben elutasít: "Egy világba vezetik be, és hagyják, hogy látszólag szabadon mozogjon itt, noha élményeinek minden léptét a mű egynemű közege kormányozza. Ha az ábrázolt tartalom megfelel a formának, akkor úgy látja, hogy a mű világa őneki magának felel meg, azoknak a követelményeknek, melyeket az ember önkéntelenül és szakadatlanul környezetével sznmben támnszt. Ebből fakad az az öröme, hogy egy ilyen világot (még ha tragikus is) a művésszel együtt át tud élni."

1

4 A befogadó tehát maga is tisztában van a műalkotás "saját világot

" teremtésévei, ugyanakkor ebbe teljesen bele tud helyezkedni. A két utóbbi eszmefuttatás már közvetlenül érintkezik a tágabb értelemben vett katarzis kérdésével. Az itt jelentkező sokszálú összefüggések lényegét frappánsan fogalmazza meg Lukács az Ontológiában

: "Ontológiailag ez (a katarzis) a közvetítő tag a pusztán partikuláris ember és azon ember között, aki arra törekszik, hogy elválaszthatatlanul és egyszerre legyen egyéniség és nembeli lény."

1'

1 Az Eszté

tika részletes elemzéseiben persze a mű közvetlen hatását és a befogadói élmény "Utánját" nem azonosítja, de az idézett gondolat szövi át mindkettőnek az értelmezését. Célszerű kiindulni abból, tngy az esztétikai hagyomány egyoldal óságával szemben Lukács a katarzi

s fogalmát nem csupán a tragédiák kiváltotta félelem és részvét indulatára alkalmazza. Elsősorban Goethe fejtegetéseire támaszkodva hangsúlyozza, hogy ez a művészetek általános kategóriája az irodalomtól kezdve a képzőművészetekig. Legáltalánosabb értelemben olyan élményt jelent, amely a mindennapok egész emberé

t a műalkotást befogadó embe£_^észévé változtatja át. Hogy ez létrejöhessen, fel kell tételezni, hogy a mű hatásával szemben a befogadó nem "lelki tabula rasa". Lukács ezért beszél az esztétikai benyomás Előttjéról

: "A befogadó, még a