Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Hollőné Kacsó Erzsébet—Demeter András: Egyensúlyi zavarok, fe-szültségek a foglalkoztatásban

- 130 váltsanak, vagy arra felkészüljenek. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk ugyanis a termelőerők fejlődésének természetes következeményét, nevezetesen azt, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés kisebb-nagyobb strukturális változásokkal jár együtt. A tudományos-műszaki fejlődés változásai kikényszerítik a munkahelyi struktúra negváltozását, ez maga után vonja a szakmastruktúra megváltozását is, amelyet a foglalkozási struktúrának kell folyamatosan közvetítenie. A munkaerő szakmai-képzettségi struktúrájának munkahelyi struktúra által determinált kívánatos változása nem következhet be azonnal, hiszen a szakmai-képzettségi szerkezet módosítása időigényes. Ezért a fejlődés adott fázisában szükségképpen eltérő a munkahelyek által igényelt és a rendelkezésre álló munkaerő képzettségi struktúrája. Még egy kiegyensúlyozott fejlődés esetén is fennáll az előbb jelzett struktúrák közötti inkongruencia, amely mindig feltételezi az aktív munkaerőéllomány egy részének nem a képzettségének megfelelő foglalkoztatását, illetve bizonyos munkavállalói csoportok két munkahely közötti tartózkodását. Gyors változások, illetve dinamikus fejlődés időszakában ez utóbbi csoport aránya természetszerűleg növekedhet. Az már más kérdés, hogy az éppen két munkahely között tartózkodókat hogyan nevezzük: munkanélkülieknek avagy nem; vagy csupán súrlódásos vagy sturkturális munkanélküliek jelzőkkel illetjük őket. E területen ma még elég nagy az elméleti és ideológiai tisztázatlanság. Sokszor ideológiai megfontolások miatt — mely a munkanélküliséget és a teljes foglalkoztatottság elvét egymást kizáró fogamakként kezeli — a gazdaságirányítás nem veszi kellő súllyal figyelembe a szóban forgó sturktúrák közötti korábban ismertetett törvényszerűségeket, s ezért a két munkahely között tartózkodók gondjának enyhítésére csak tüneti kezelésnek megfelelő gyógymódokat érzékelünk az állam részéről. Hiszen lia nincs munkanélküliség -- ezen ideológia szerint —, akkor ennek kezelése nein jelentkezik állami feladatként. Véleményünk szerint akárhogyan nevezzük is az egyre növekvő számú két munkahely között tartózkodók táborát, az államnak létezésükkel számolnia kell, s vállalnia olyan intézményrendszer létrehozását, amely alkalmas e csoport — erősen eltérő okokra visszavezethető — gondjainak differenciált kezelésére. Az államnak tehát a 60-as és 70-es években gyakorolt foglalkoztatás-