Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1989. 19/1. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 19)

Loboczky János: A befogadói élmény Lukács György esztétikájában.

- 54 A művészi szubjektivitásról annyit, hogy ez "közvetítő" az objektív valóság és a mű között. A befogadó szubjektumhoz viszont már a kész mű mint sajátos objektiváció közvetíti a valóságot. A benső és a külső egységét egyébként Lukács a tartalom és a forma viszonyán keresztül világítja meg. Azért érdemel külön is' figyelmet ez a fejtegetés, mert a művészi "teremtő" folyamat egy lényeges momentumát ragadja meg. Az egyik dolog az, hogy az alkotó számára az anyag, a tartalom mint a megformálási folyamat tárgyai a technikához és formához hasonlóan egybemosódnak. A másik, hogy már az anyag kiválasztásában is jelen van a művészi megformálás bizonyos fajtája. Sőt már maga a valóság bizonyos fokig "elrendezi", megformálja, a hétköznapokban tipizálja azt a nyersanyagot, amelyből a művész merít: "A költői teljesítmény tehát nem abban áll, hogy valami magában véve formátlant a forma szintjére emeljenek, hanem abban, hogy széttörjék az anyag eleven-közvetlen formáját, és e munka során burkából kibontott magva számára megtalálják a neki specifikusan megfelelő esztétikai formát, e meghatározott tartalomnak egy új felidéző közvetlenség formáját." A K

ülönösségbe

n pedig Lukács a művészi forma szerepét többek között úgy fogalmazza meg, hogy az "mindenfajta embertől idegen objektivitást emberivé old. Ez a formális értelme annak, hogy a művészet az élet valamennyi fetisizált jelenségformáját megszünteti"."'""'' A tartalom és forma egységének esztétikai megvalósulása azt is példázza, hogy a művész és a valóság között nem közvetlen a kapcsolat. Ez minden bizonnyal olyan esetekben is igaz, amikor például a lírikus látszatra "közvetlenül" önti versbe érzelmeit. Hogy a "távolságtartás" hiánya az esztétikai megformálás sikerességét veszélyeztetheti, azt Arany megrendítő esete is mutatja. Tudjuk, hogy milyen csapás volt számára szeretett Juliska lányának halála. Egyik rá emlékező verséből csak négy sor született meg, valamint a kétségbeesett feljajdulás: "Nagyon fáj! nem 1 ? megy! Az előbb említett közvetítettsé

g az alapja a mű befogadói aktusának is. Ennek a bonyolult folyamatnak a legplasztikusabb értelmezését Lukács a zenéről szóló fejezetben adja. A siratnasszonyokat hozza fel példaként, akiknek jajveszékelése az érzelem mimetikus megformálása révén szabadítja fel a gyászoló családtagokban a fájdalom kiélését. A paradoxon az, hogy ez a mimézis szélsőségesebb érzelmi reakciót vált ki a befogadóból, mint