Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/12)

Lengyel Zoltán: Vaszil Bikov kisregényeinek néhány sajátosságáról

- 72 - í hangvételű kisregényei azonban a szovjet háborús prózában is külön fejezetet alkotnak. Honnan e sajátosság, e téma iránti elkötelezettség? Az író 1941-ben az iskolapadból került a frontra. G. Baklanovhoz és Ju. Bondarevhez hasonlóan alacsonyabb rangban harcolta végig a háborút, s ott rendkívül gazdag háborús élményanyagra tett szert. Míg azonban G. Baklanov, Ju. Bondarev, V. Raszputyin, Cs. Ajtmatov, V. Bogomolov, M. Sztelmah nem rekedtek meg a háborús témánál, Bikov — úgy tűnik — egy életre elkötelezte magát az élete alapélményévé vált háború ábrázolása mellett. Az író úgy érzi, hogy a háború végét meg nem élt bajtársakkal szemben neki — a túlélőnek — kötelessége emlékezni és másokat is emlékeztetni a múltra, az élők godtalan élete érdekében hozott megszámlálhatatlan áldozathozatalra, az elpusztult emberek értelmetlennek nem mondható halálára. Bikov műveiben az eseményeket nem a történész szemszögéből vizsgálja, nem nagy csatajelenteket ábrázol. Figyelmének középpontjában mindenkor az ember viselkedésének vizsgálata áll, a "miértekre" keresi a választ. S e szempontból teljesen mellékes, hogy harcosai a főcsapás sodrában tevékenykednek e, avagy a névtelen félreeső "talpalatnyi földeken". Bikov vallja, hogy a kis egységek harcosai is a győzelmet kivívó nép részét képezték. A névtelen lövészárkok és magaslatok részigazsága nem torz igazság, hanem a teljes igazság jobb megértéséhez segít hozzá minket még akkor is, ha néha látszólag annak ellentmond. Arra törekszik, hogy megértesse az emberi élet értékét, pótolhatatlan voltát, az emberek pusztulása árán kivívott győzelem értékét. Mind korai elbeszéléseinek, mind későbbi kisregényeinek szereplői többnyire egységüktől elszakadt magányos hősök, akik döntés előtt állnak. A "vagy-vagy" szituációban, ahol hosszabb meditálásra nincs idő, el kell dönteniük, hogyan cselekedjenek. A halált válasszák-e, amit csupán árulás útján kerülhetnének el, vagy a bajtársaiknak és a hazának elárulása folytán megvásárolt életet, ami erkölcsi pusztulásukat jelentené. A pozitív bikovi hősök a sorstól általában csak azt tudják kikényszeríteni, hogy emberhez méltó módon pusztuljanak el. (L.: Az út végén Szotnyikovját, a Hajnalig élni Ivanovszkij hadnagyát vagy Az obeliszk Moroz tanítóját). Jellemző Bikov hőseire, hogy mindig igen feszült határhelyzetekben, stresszhatások közepette kényszerülnek cselekvésre. Ez a körülmény, to-