Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/06)
Feketéné Cselényi Zsuzsanna: A fajvédők szervezkedési kísérletei
által megfogalmazott nyilatkozatot tették: "Alulírott nemzetgyűlési képviselők, pártállásunkra való tekintet nélkül a keresztény fajvédelmi gondolat törvényes úton való megvalósítására, valamint a keresztény magyarság pozíciójának megvédése érdekében kimondja a legszorosabb testvéri együttműködés szükségességét." A nyilatkozatot elsők között írták alá többek között: Wolf Károly, Gömbös Gyula, Friedrich István és Haller Ist, 6 van. A Keresztény Szerződésben tömörült képviselők nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy a fajvédelmi szövetkezés nem irányul a pártkeretek megbontására, mert a mozgalom a pártvezérek tudtával és jóváhagyásávl jött létre. Eckhardt Tibor az egységes párt egyik hétfő esti vacsorája után úgy nyilatkozik, hogy a keresztény elemek közfelfogása rendkívül nagy jelentőségű, mert megszilárdítja a keresztény alapon álló többséget, és újabb kapcsolatot létesít a kormánytól távolálló tömegekkel is. Határozottabb irányt és lendületet ad a kormánypárti politikának és újabb módokat, eszközöket nyújt a liberalizmus jelszava alatt felvonuló radikalizmus felszámolására. 7 T yanakkor Gömbös a múltbéli magyar belpolitika súlyos hiányosságaKt ,! említi a magyar faj védelmének teljes mellőzését. Éppen ezért tartjp szükségesnek azoknak a képviselőknek a tömörülését, akik azt akarják, hogy a magyar belpolitika tengelye a keresztény fajvédelmi gondolat legyen -- annál inkább, mert a keresztény irányzat politikai ellenfelei az utóbbi időben erősen mozgolódtak, létre hozták a liberális blokkot, — sőt a rendszer megbuktatását hangoztatták. "Mint a keresztény, kisgazda, földműves és polgári párt ügyvezető alelnöke abban a minőségben is kijelenthetem, — mondja — hogy a mozgalom nem célozza a pártegység megbontását, annál kevésbé, mert a létrejött megállapodás értelmében a szövetkezés nem irányul egyik párt megbontására sem. Az egységes párt egyébként is a kereszténység és a magyarság védelmének jegyében alakult. Nem felel meg a valóságnak amit egyes liberális lapok írnak, hogy a mozgalom a párt vezéreinek megkerülésével jött létre. Meggyőződésem szerint az ország érdekében cselekedtünk, midőn a legfontosabb eszme körül csoportosultunk, tekintet nélkül arra, hogy egyéb kérdője sekben ellentétek választanak el egymástól." Zsilinszky Endre szerint a fajvédelemi szervezkedés nem ezzel az akcióval