Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/05)

Hacsi Lajos: Agrárpolitikai változások az 1953. júniusi fordulat után

- 171 ­tos döntésről. Az MDP Központi Vezetősége 1953. december 19-i ülésén a Minisztertanáccsal közösen határozatot hozott a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről.^ A dokumentum legfontosabb megállapítása szerint a következő 3 év alatt mintegy 12-13 milliárd forintot kell fordítani a mezőgazdaság fej­lesztésére. Ez az előző 3 évben 5 milliárd forint volt, tehát ennek az összegnek két és félszereséről volt szó. A határozat fő célként a követ­kezőt fogalmazta meg: "A mezőgazdasági termelés általános fellendítésével el kell érni, hogy a következő években biztosítva legyen a lakosság bősé­ges ellátása kenyérrel és liszttel, hússal és zsírral, cukorral és tej­jel, burgonyával, zöldséggel és borral." (TÁRSADALMI SZEMLE 1953. 12. 1148. old.) Ennek elérése érdekében kijelöli a fő feladatokat: az egyes mezőgazdasági ágazatokat arányosan kell fejleszteni, a növénytermesztés és az állattenyésztés közti aránytalanságokat fel kell számolni; növelni kell a kenyérgabona vetésterületét, valamint fejleszteni kell a szőlő-, gyümölcs-, zöldségfélék termelését stb. A dokumentum ezután évenkénti bontásban meghatározta a főbb kultúrák vetésterületét, az állatállomány fajtánkénti számszerű alakulását, és külön foglalkozott a tervben megfo­galmazott célok eléréséhez szükséges feltétekei (gépek, vetőmag, műtrá­gya, szállítás, pótalkatrész-ellátás stb.) biztosításával. A határozat hiányossága, hogy a termelőszövetkezetek számszerű fej­lesztésének kérdését mellőzi, gyakorlatilag a tsz-ek számának növekedésé­vel a következő három évben nem számol. Igaz ugyan, hogy az adott idő­szakban nem volt időszerű és lehetséges a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztése, és a meglevő szövetkezetek megszilárdítására kellett töre­kedni, mégis egyet lehet érteni Szabó Bálintnak azzal a megállapításával, hogy a számszerű fejlesztés kérdésének teljes mellőzése a három éves fej­lesztési programban hiba volt. (SZABÓ 1983. 102-103. old.) Eme hiányossá­ga ellenére az 1953. decemberi határozat pozitív szerepet töltött be a júniusban meghirdetett fordulat kiteljesítésében a mezőgazdaságban. Ami az intézkedések hatását illeti, a legszembetűnőbb változást a szövetkezeti szektor átmeneti visszaesése, illetve az egyéni gzadaságok számának, területének, keresőinek növekedése jelentette. A két jelenség összefüggésben volt egymással, hiszen az egyéni gazdaságok gyarapodásának döntő tényezője a termelőszövetkezetek számának mintegy 500-zal való meg-

Next

/
Thumbnails
Contents