Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/05)
Loboczky János: Kossuth adó-koncepciója a reformkorban
- 109 ni: népnevelés, megyei tisztviselők fizetése. A megyéknek saját költségeikre maguknak kellene kivetni az adót. Országos törvény szabná meg, mely határok között mozoghatna ez az összeg. A költségek három csoportba oszthatók: állandó nagyságú költség, különböző rovatok rendszeresített költségei (a rovatokat az országgyűlés állapítaná meg); rendkívüli költségek. Kossuth ekkor még azt javasolja, hogy a rendszeresített és a nem rendszeresített költségeket is egyenes adóból fedezzék. (Kossuth 1842 f.) Az ország közlekedésének, kereskedelmének fejlesztését Kossuth — Dessewffyhez hasonlóan — egy országos pénztár létrehozásával látja megoldhatónak. Megjegyzi, hogy a gondolat nem újszerű, hiszen "... már 119 éve elhatározták az ország rendei egy országos pénztár felállítását". (Kossuth 1842 g.) Ennek ellenére eddig még csak különböző választmányokat küldtek ki a kérdés kivizsgálására, de pénztár még most sincs. A választmányok történetéből nem véletlenül emeli ki a határvámot és a "különös ruhaneműek" adó alá vetését, utalva arra, hogy az ország iparának fejlesztését szem előtt kell tartani. Részletesen foglalkozik Kossuth az 1802-es választmány javaslataival, melyek között szerepelt az, hogy a "szabadalmazott (kiváltságolt) néposztályoktól" rendes kivetés alapján beszedett 5 millió pft képezze egy nemzeti kereskedelmi intézet alapját. Kamatjait a közlekedés fejlesztésére (útépítés, hajózás fejlesztése) kellene fordítani. Kossuth ezek fedezésére inkább indirekt adókat javasol, mert az ország közszükségeit nem lehet örök időkre előre meghatározni, márpedig az előbbi terv ezt próbálja elérni. Inkább a megyék és a városok háziadója után kellene kivetni bizonyos toldalékot, ami az országos pénztárba folyna be. Kossuth kimutatja, hogy az 1723-as és 1715-ös országgyűlés iratai szerint ez a hozzájárulás "divatozott" Magyarországon. Az indirekt adók eszméjét és lehetséges formáit ehhez a választmányi tervezethez és Dessewffy munkájához kapcsolódva aprólékosan boncolgatja Kossuth. (Kossuth 1842 h.) A só árának felemelését azért nem tartja célszerűnek, mert az alapvető élelmiszer drágítása a szegényebb rétegeket sújtaná, ez pedig az érdekegyesítést megvalósítani kívánó politikus számára elfogadhatatlan. Helyette azt javasolja, hogy az áremelés nélküli bevételből fordítsanak többet a közlekedés fejlesztésére. A jobb közieke-