Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/03)

D. Berencsi Margit — Fekete Péter — O. Bozsik Gabriella — Pásztor Emil — V. Raisz Rózsa — Varga Gyula: A szókincs-fejlesztés szükségessége és lehetőségei az általános iskolákban

- 99 A családi együttlétet igen sok esetben az egyhangúság, a szótlanság és a feszültség jellemzi. A szép magyar szó ilyen környezetben nemigen kap helyet. Annál inkább a káromkodás, a vulgáris, durva, sót obszcén szavak széles skálája, rengeteg szinonimával. A gyerekek alacsony olvasási és olvasástechnikai szintjéből következik, hogy aránylag kevesen és keveset olvasnak. A családi környezet nem sugallja minden gyermeknek az olvasás fontosságát, pedig azoknak a tanulóknak, akik nehézkesen vagy rosszul olvasnak, a szókincsét fejleszteni igen nehéz. A korlátozott nyelvi kóddal rendelkező tanulók szóhasználatától nagymértékben eltér a tankönyvek, az olvasmányok nyelvezete. így az anyanyelvi és a szaktárgyak szókincsének beépítése a tanulók nyelvhasználatába bonyolult, egyes esetekben szinte reménytelen feladatnak tűnik. 5. Hogyan (milyen módszerekkel) próbálta feloldani a nyelvi hátrányos helyzetből adódó különbségeket? Milyen eredménnyel (kudarccal) járt ez a törekvése? — A megkérdezettek első helyen említették a játékos és szituatív, differenciált foglalkozások, feladatok szerepét. Olyan kollégák is vannak, akik saját készítésű, egyénekre szabott feladatlapokat alkalmaznak. Ezek megoldására egy-két hét áll a tanulók rendelkezésére. Minden feladathoz megjelölik a tankönyvből oldalszám szerint azt a részt, amelynek megtanulása, ismétlése elvezet a feladat megoldásához. Ezeket rendszeresen ellenőrzik és értékelik. Ezáltal pl. az egyik 32 fős osztályban 8 tanuló eredménye szembetűnően javult. — Személyeknek szóló, választható (szorgalmi) feladatokat jelölnek ki a tanárok a tanulók számára. Elkészítésüket következetesen segítik, számon kérik és megbeszélik a tanulókkal. — Az órai differenciált foglalkozásnak sajnos számos buktatója van. Nagy létszámú, heterogén összetételű osztályokban nehezen, nem sok eredménnyel alkalmazható. Ahol a kitűnők, jók és a közepesek mellett jelen vannak az osztályt ismétlő, túlkoros, gyenge idegrendszerű, sőt értelmileg fogyatékos gyermekek (az utóbbiak áttelepítése a gyógypedagógiai iskolákba évekig húzódik, eredménytelenül), lehetetlen úgy foglalkozni az osztállyal, hogy az eredményes legyen a tanulók minden rétege számára.