Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1987. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 18/03)

Varga Gyula: Igekötős szerkezeteink szórendi jellemzői

- Ill tikus forma, a főnévi igeneveknek viszont több mint az 1/3-a elválik. Ez azt mutatja, hogy a melléknévi igenév a melléknévi értékhez áll közelebb, a főnév pedig az igeihez; s hogy a névszók nem öröklik az igének ezt a szintaktikai tulajdonságát. Az egyenes szórend az egyes műfajokra sem egyformán jellemző: a "legszabályosabb" a tudományos próza (64,1 %), kisebb a gyakoriság a beszélgetésekben (74,4 %) és a költői nyelvben (73,12 %). b/ Ékelt egyenes szórend: az igekötős szavak egyik szintaktikai jellemzője. Az igekötős alakulatot egy másik szó kettészakítja, és beékelődik a szétbontott elemek közé*. Ez a szórend elsősorban a főnévi igenevekre jellemző (36,61 %-uk ilyen), de a határozói igenév mutatói is figyelemre méltóak (18,9 %). Ismeretes, hogy közbeékelődő elemként (a továbbiakban: ékszó) csak néhány lexéma használható. Az igére (V) mint szófajra ez a szórend kevésbé jellemző (mindössze 2,16 %-uk ilyen, 1. a táblázatot a függelékben), jóllehet a megszakítottak közel egyharmada ige (31,58 %). Ékszóként csupán két elein (is, nem

) s 2 azok származékai (sem, se, ne

; kivételesen: mégsem, úgyse

m ) szerepelhetnek (pl. rá is jött, oda sem néz, ki ne mondd

! stb.). Közülük az is a leggyakoribb (a felsorolt öt elem előfordulásának 60 %-át az is_ teszi ki). Az ékelt egyenes szórendűek 59,51 %-a főnévi igenév (INF). Itt potenciálisan elég sok elem töltheti be az ékszó szerepét, gyakorlatilag azonban mindössze 8—10 használatos. Ezek általában módbeli (akar, lehet, kell, szeret/ne/, tu

d stb.), ritkábbban időbeli (fog, szokot

t stb.)

3 segédigéhez hasonló funkciót látnak el (vö. É. KISS 1983, 41). Ebben a * Történetileg természetesen nem megszakításról, hanem nagyon is szabályos szórendi (szintaktikai) viszonyokról van szó: az igekötő úgy viselkedik, mint az ige más bővítményei (vö. 0. SOLTÉSZ 1959, 8. kül. 215; É. KISS 1983, 29). így ez a szórendi típus az igekötő önálló szói (bővítményi) korának bizonyítéka és hagyatéka, 2 A továbbiakban ezt a csoportot IS típusú ékszóknak fogjuk nevezni (tehát: IS = is, se, sem, ne, nem

, kivételesen: úgysem, mégsem

, vö. 3. SOLTÉSZ 1959, 213.). 3 Ezeket a következőkben KELL típusúaknak nevezzük.