Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Sectio Historiae (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Kaló Ferenc: Herzen az építészetről

lében (1839. december 15.) erről: "Legjobban a Téli Palota lepett meg külsejével, az oszlopnál [ti. a Sándor-oszlopnál; megjegyzés tőlem K. F.] állva sem a vezérkar, sem a minisztérium épületét nem néztem, csak a palotát - impozánsabbat még képeken sem láttam, valahogy az Escorialra emlékeztet, ..."

n A felesége vlagyimiri barátnőjéhez egy nappal később írt levelében (J. F. Kurutanak, Pétervár, 1839. december 16.) is aláhúzta: "... csodálatosan gyönyörű épület, ... az egymáshoz épüléseknek, kiegészítéseknek különössége, az egyes részek sokfélesége, elütő jellege mindez olyan sokszínű eleganciát, bájt kölcsönöz az együttesnek, mely csupán Shakespeare tragédiáiban található meg."

1

2 Az itáliai városok építészeti vonatkozású említéseiből figyelmet kell fordítanunk az alábbiakra. Egyrészt Herzen csodálattal, elismeréssel adózott ezen városoknak, főként Velencének, hiszen az ember a természetet legyűrve építette fel e várost, ahol szobrok, freskók, mozaikok, Veronese, Tintoretto, Tizian festményeinek garmadája színesíti az épületeket.

1

3 Másrészt viszont úgy vélte, hogy ezen építészeti emlékekben gazdag városok nem teremtenek megfelelő lehetőséget a XIX. század emberének, hogy igazán otthonosan érezze magát: "A mai ember nincs otthon bennük, hanem mintegy olyan színház kényelmetlen páholyában érzi magát, melynek színpadán fenséges dekorációkat mutatnak be. Az élet bennük kiegyensúlyozatlan, nem természetes, és kényelmetlen ... Az ember nem mindig akar ámulatba esni, ... meghatódni és gondolatban a távoli múltba visszarepülni, Itália pedig ... szüntelenül emlékeztet, hogy utcája nem egyszerűen utca, hanem emlék is, hogy terein nem csak járnod kell, hanem tanulmányozni is köteles vagy azokat."

1

4 Nem mehetünk el szó nélkül a mellett a különös ellenszenv mellett, amellyel Herzen a milánói dómmal szemben viseltetett. Levelekben (pl: az 1867. december 18-án írt M. Meysenburgnak), de az "Emlékezések és elinélkedések"~ben is helyt adott az építménnyel szembeni antipátiájának. Az utóbbiban írta: "Kinek a fejében született ennek a Milanói dómnak nevezett kőerdőnek a terve? Kinek volt mersze, hogy megvalósítsa ennek az őrült építésznek az álmát ... és ki adta rá a pénzt, a valószínűtlenül hatalmas összeget!"

1

5 Az ellenérzés magyarázatát minden bizonnyal abban találhatjuk meg, hogy Herzen a művészet fejlődésének perspektíváját a művészi és az eszmei-gondolati elem összekapcsolódásában képzelte el - ahogyan ezt az ismert Herzen-kuiató, J. Elszberg is kiemeli -,

1

6 s a dóm e vonatkozásában nagyon is távol volt az elképzelésektől, sőt egyenesen ellenbizonyítékként szolgálhatott Herzen számára. Fejtegetéseink zárásaként azt kell hangsúlyoznunk, hogy az építészet, az építészetről írottak (hasonlóan a zenéhez) nem foglalnak el igazán lényeges helyet Herzen szerteágazó tevékenységében. Az olvasottak, a leírtak alapján mégis vélhet105