Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Edelényi Béla: A hazai madarak belsőélősködő férgei I.

Az Echinostoma revolutum három. Anas plathyrhyncha vakbelé­ből és vékonybeléből került elő. A gazdaállatok származási helyei: Ba­latonzamárdi Töreki-láp, Füzesgyarmat és a Hortobágy voltak. A Füzes­gyarmatról és a Hortobágyról származóban 3, illetve 8 db, a Balatonza­márdi Töreki-lápról származóban egy kifejett és egy egészen fiatal pél­dány volt. Ezek a mételyek leginkább a vakbélben tartózkodnak, illetve vándorlásuk végcélja a vakbél, amire abból következtetek, hogy a vak­bélben mindig kifejlett nagy példányok voltak, míg a vékonybélben fia­talabb, kisebb, sőt egészen fiatal, ivarérettségüket még el nem ért egyedek. Az E. revolutum teste karcsú, megnyúlt. Legnagyobb szélességét a petefészek és a herék szintjén, a testhossz negyedik hatodában éri el. A testfelület első negyede, de ennek is különösen az első fele, tövisekkel sűrűn be van borítva. A hasi szí­vókorong környékén már csak szórványosan láthatók a tövisek, majd rövidesen teljesen eltűnnek. Külö­nösen hatalmas és szabá­lyos sorba rendeződött tö­visek láthatók a medialis vonalban húzódó ároksze­rű bemélyedés mindkét pe­remén. Egy ilyen tövist megmérve, hosszát 0.045 mm-nek, szélességét az alapján mérve 0,0144 mm­nek találtam. Bőrizomtöm­lője jól fejlett, amit erő­teljes mozgása igazol. A szívókészülékek a test elül­ső negyedében vannak. A száj szívókészülék a test elülső végén kialakult gal­lérszerű képződmény köze­pén található. Viszonylag kisméretű. A gallér pere­mén 37 db tompavégű tövis helyezkedik el, három cso­portban. Egy-egy csoport, mindegyik 5—5 tövissel, a gallér két belső, medialis végénél helyezkedik el. Ezeket nevezik saroktövi­seknek. A harmadik cso­port 27 db tövisből áll, s a 5. ábra: Echinostomum revolutum, Froelich, 1802. Ki­fejlett példány testének elülső ötöde. (Eredeti felvétel.) szsz—szájszívó, pph—praepharynx, ph— pha­rynx, oe— oesophagus, b—bél, gp— genitalis pórus, czs—cirruszsák, hsz—hasi szívóka.

Next

/
Thumbnails
Contents