Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Zétényi Endre: Albert Ferenc

renc életére és munkásságára nézve az 1868. augusztus 21—29. között Egerben lezajlott nagygyűlés kiemelkedő jelentőségű. A találkozó egyik titkára és az összejövetelről készült évkönyv szerkesztője Albert Ferenc volt. A 412 oldalas kiadvány nívós fejezeteket tartalmaz, benne 2 kőnyomatú arckép, 2 színes, 2 kőnyomatú tábla, 50 fametszet s egy földtani térkép is el van helyezve. Albert az évkönyvben Tittel Pált, a mesterét méltatja kiváló cikk­ben. Megragadó képekben emlékezik meg róla — az életrajzban. Tittel érdemeinek az ecsetelése mellett saját magáról is véleményt alkot — illő szerénységgel. Szereti a képletes kifejezéseket: „... Az idő képzeletem egykor könnyen mozgó szárnyait megnyírbálá . . ." írja 1868-ban A természetvizsgálók gyűlésednek gyakori látogatója, előadója, kedvelt népszerű alakja volt. Még rögtönzött előadásai is az ékesszó­lás mintái voltak. A debreceni gyűléssel kapcsolatban jegyezte fel egyik életrajzírója [8] a következő esetet. Egy kirándulás elmaradt. Az erre szánt időt ki kellett tölteni. Erre a célra műsoron, kívüli előadásra kér­ték fel Albert Ferencet, aki két órán kérésztől beszélt a nagyrészt nők­ből álló hallgatóság előtt, — „humorának felcsillanó fényével világot deritve az ismeretlen titkokban." — ,,Az ilyen előadás hasznát és nagy befolyását a művelődésre, a tudomány terjesztésére csak az képes fel­fogni — írja C-hyzer Kornél —, aki szemtanuja volt annak, hogy mily gyújtóerővel bír az olyan ember, kit az ismeretek dús tárháza ápol és nevel." Az egri nagygyűléssel kapcsolatosan jelent meg legismertebb iro­dalmi műve ,.Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyéknek leírása " írta és többek közreműködésével szerkesztette Albert Ferenc. Előszóban a vándorgyűlés feladatáról írt. Az összejövetel fő célja, hogy a „mai korban bámulandó módon fejlődött és éppen azért a nemzetek anyagi jólé­tének egyik leghatalmasabb emeltyűjévé vált természettudományokat édes ha­zánkban és életrevaló derék nemzetünk között is honosítsák, terjesszék és szá­mukra minél több tehetséges munkást nyerjenek." Bírálta a régi közoktatási álla­potokat, amidőn így írt: „... a természettudományok hazánkban mily ki nem elé­gítőleg taníttatnak. Hogy e tudományok hazánkban meggyökerezhettek, abban nagyrésze volt a kiváló tudósok sorozatos vándorgyűlésének." Továbbá azt jelöli meg célul, „mely szerint azon megyék természeti leírását egy-egy nagy gyűlés fel­veszi tervei közé, már amelyik megyében az összejöveteleket rendezik." Így ért­hető, hogy a földrajz-tudomány területén is említésre méltó kutató és ismeretter­jesztő munkát végeztek. Az egész mű 7 fő szakaszra oszlik. Az első rész a kettős megye földrajzi viszonyait tárgyalja, amit szintén Albert Ferenc írt. Munkája meg­írásához gazdag, „kútforrással" rendelkezett, főleg Hunfalvi Pál írásait használta fel, de személyesen is sok adatot gyűjtött, pl. több magasságmérést hajtott végre. Az éghajlati viszonyokat elsősorban a 17 éven át saját maga által Egerben észlelt adatok alapján dolgozta, ki. Ebből a leírásból derül ki, hogy Szolnok megyét miért nevezték abban az időben „Külső Szolnok" néven. Albert előadása szerint Szolnok vármegye főispánjai másfél évszázadon át egyszersmind erdélyi vajdák! is voltak. E főurak Erdély belsejében laktak, a tőlük messzebb eső magyarországi Szolnok megyét „Külső" jelzővel látták el, hogy a Szilágyságban elterülő Szolnok megyé­től megkülönböztessék. A természeti viszonyokat kritikával ismerteti, élesen elítéli a gondtalan erdő­irtást. Leírásában vitát folytat a csapadék évi mennyiségének, s a megye erdősíté­sének az összefüggéséről Bécsi János nevű szolnoki orvossal, aki az időjárás szol­noki adatait jegyezgette fel rendszeresen. Albert Ferenc véleménye szerint a terü­-404

Next

/
Thumbnails
Contents