Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: „A bor" szerepe a magyar dráma fejlődésében. (Részlet egy készülő Gárdonyi-tanulmányból)

racs Imre belső küzdelmét, töprengését. A második felvonás utolsó jelenetében már rádöbben tettének teljes súlyára, de az előtte álló nagy kérdés még mindig az, hogy a történtek után lehet-e ő a kibékülés kezdeményezője? A konfliktus — a szeretet és dac küzdelme — továbbra is fennáll, s a harmadik felvonásban még fokozódik is. A drámai összeütközés nemcsak Baracs Imre, de felesége lelkében is végbemegy. Hiszen az asszony szereti férjét, vissza is menne hozzá, de még kimondja: „Most hát már végeztem Baracscsal. Ügy tekintöm mintha ő nem élt volna, vagy én." Van azonban a harmadik felvonásnál^ egy jelenete, amely Baracsnéban is nagy megrázkódtatást eredményez: Eszter keresi fel, kinek kegyetlenül szúró szavai forrongó fájdalmat keltenek benne. Hisz férje jóságában, s hiába tagadja meg a visszatérést szavaival cselekedetére nála is a belső vívódás eredménye lesz döntő hatással. A dráma is akkor oldódik fel, amikor a kiengesztelőd és.

1 jelképeként az asszony Baracs elé teszi a bort, ki feleségét megbékült arccal öleli magához. A drámai kifejlet szempontjából tehát az a lényeges, hogy mi történik a két főszereplő lelkében. Ez a tény kihat a színmű szerkezetére és az író jellemábrázolási módszerére is. Szerintünk ez a tény érdemel a legtöbb figyelmet, ezen lehet lemérni A bor újszerűségét. Milyen messze vannak az elsekélyesedett népszínművek Gárdonyi ábrázolásmódjától! A jellemek ábrázolásának és a dráma szerkezetének összefüggése, a szereplők lelki életének boncolgatása arra enged következtetni, hogy egy olyan naturalisztikus technikájú lélektani dráma A bor, amely a szerkesztés és jellemábrázolás összefüggésében sajátos rokonságban van a lélektani dráma jelentős alkotásaival, elsősorban Ibsen drámáival. Anélkül, hogy bármilyen hatást feltételeznénk, — habár Gárdonyi olvashatta az Ibsen-drámákat — nem érdektelen megfigyelni azt a rokonságot, amely Ibsen drámáinak jellemzése, szerkezeti megoldása, analitikus módszere és Gárdonyi színműve között fennáll. A polgári dráma az egyéniség akaratának, az egyéniség kibontakozásának, felszabadításának drámája. Ibsen volt az, aki bemutatta, hogy milyen akadályok állhatnak az egyéniség szabad érvényesülése előtt a polgári társadalomban. Ennek bemutatásához sajátos módszert választott: nála a szerkezet is az ábrázolás eszköze lett. A szereplőket sokoldalú helyzetekbe állítja, aminek eredményeként kipattan az alakok igazi belső magva, feltárul igazi jellemük. Analitikus szerkesztésére jellemző, hogy nem gyakori a színváltozás, rövid idő alatt pergeti le az eseményeket és csak néhány szereplő között. Anélkül, hogy megváltozna a szín végigjárjuk a szereplők életútját, a dialógusokban feltárul a múlt is, amely a jelen eseményeibe jelentős mértékben belejátszik. Ibsen lassan vezet szereplőinek a megismeréséhez, sokoldalúan bemutatja őket. Apró vonásokból egy pszichológiai kép áll össze, a dráma az alakok lelkében fejlődik ki. Ha megvizsgáljuk ebből a szempontból a Rosmersholm című drámát, a legsajátosabban felfedezzük az elmondottakat. A dráma a két főalak belsejében megy végbe, külső cselekmény nem is sok van. A drámaiság feltételei a múltban rejlenek, s a dráma csak a következményt 315-