Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: „A bor" szerepe a magyar dráma fejlődésében. (Részlet egy készülő Gárdonyi-tanulmányból)

műveiket, s ha Blaha Lujza szép pántlikásan, a színpad világításában el­énekelte a népszínmű dalbetétét, ha azt minden ok nélkül tette is, a si­ker biztosítva volt. A „nemzet csalogánya" ilymódon vált a magyar drá­ma fejlődésének kerékkötőjévé. Tamási Józsefnél pedig nem lehetett el­képzelni különb idealizált parasztlegényt a Népszínház színpadára. Tisza Kálmán kora nem kívánta látni a népdrámát, örült, hogy ál­lítólag minden a legnagyobb rendben van a magyar faluban. A valóság elől menekültek, a Rákosi Jenő- és Dóczi Lajos-féle újromantikus drá­mák nemlétező világában gyönyörködtek, lemondva ilymódon a nemzeti jelleg legparányibb megnyilvánulásáról is. Az újromantikus drámaíró mesés országokba (Sylvánia, Tyrus, Mitiléne) vezette nézőjét, s a szín­ház kényelmes karosszékében könnyen el lehetett felejteni, hogy a ki­egyezés kegyetlenül elnyomta a nemzetiségeket, nem gondoskodott a dolgozó népről, csak a csillogó úri világról. Csiky Gergely sötét világa is csak azért volt megbocsájtható, mert a francia tézis-drámák hatására darabjainak legnagyobb részét az úgynevezett nagy jelenet (grandé scene) után a megbékítő megoldás felé vezette. Csiky Gergely magyar talajba gyökereztette a francia klasszikus drámából és az élet aktuális problé­máit bemutató, de a megoldással a nézőt mégis megnyugtató középfajú drámából kialakult tézis-drámát. Géczy István kísérlete (Anyaföld, 1900.) is visszhang nélkül múlt el. Hiába szólaltatta meg az aratósztrájkot foly­tató parasztokat — ha a régi népszínmű kellékeivel is — nevét csak a Gyimesi vadvirág őrizte meg. A népszínmű fejlődésének rövid áttekintése bizonyítja, hogy Gár­donyi helyesen ítélte meg a századvégi népszínművek értékét. Az éne­kes, zenés, táncos népszínmű ellen többször kikelt, kemény szavakkal támadva a műfaj elsatnyult késői képviselőire: „A népszínművek asz­szonyai cifraruhások; hajók fel van sütve; sohase dolgoznak, csak a szoknyájokat riszálják, s örökké csókolódznak. Ilyenféle parasztnép Ma­gyarországon nincs" [11]. A bor bemutatója előtt valósággal kétségbe­esett, amikor a színészeket meglátta a kivasalt ruhákban. Visszaemléke­zése szerint TJjháziból, Göre bíró alakítójából valóságos „dummer Au­gusztot" csináltak. „Mások azt kifogásolták, hogy nincs a darabomban ének, nem szerepelnek a bakter s a régi népszínművek elcsépelt alak­jai" [12]. Többször kifakadt a színházak műsorpolitikája ellen: „Némelyik fő­városi színház feliratát is meg lehetne igazítani: „A külföldi dráma-iro­dalom szemét-lerakodó telepe" [13]. Gárdonyi helyesen látta a levitéz­lett népszínmű helyére gyömöszölt idegen színművek romboló hatását, a nemzeti jelleg teljes kiölését. Az ezeréves Magyarországot ünneplő ál­hazafias, feudálkapitalista úri világ csalárd módon viselkedett: ünnepelt, de a tömeghatásra nagyon vigyázott. Vértelen -—- azóta már a feledés homályába merült —• semmitmondó külföldi darabokkal tömte meg a budapesti és vidéki színházakat. Gárdonyi később is tisztán látta A bor jelentőségét. A századik előadás alkalmából levéllel fordult a Nemzeti Színház igazgatóságához, amelyben kiemelte színműve újszerűségét: 311-

Next

/
Thumbnails
Contents