Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lőkös István: Dayka Gábor utóélete I. (1787—1800.)

tálták volna Daykát —, mert ha nem, nyilván őrizte volna őket tovább, azokkal együtt, amelyeket 1794. december 14-én, letartóztatásakor anyjának gondjaira bízott, méghozzá titokban, hogy a császári tiszt észre ne vegye: . . a német örült, hogy megkapa: az, neki elég volt. — olvassuk a Fogságom naplójában. — így én alkalmat és időt kapék szerelmes leveleim csomóját író szekrényemből kivenni, és az ablakon kitenni .Titkon megkérém az anyámat, hogy azokat vegye gondviselése alá, míg haza érkezem [21]." Ha ezeket is féltette az elkobzástól, nyilván csak megvolt az oka amazok megsemmisítésének is. Mindez persze ma már konkréten, adatok hiányában nehezen rekonstruálható. Annyit azonban mindenesetre megjegyezhetünk, hogy Kazinczy bővebben, nyíltabban sohasem ismétli meg a Soliman-levélre írott megjegyzését, sőt ennél mindig szűkszavúbban nyilatkozik. Az 1813-as Dayka-életrajzban pl. mindössze annyit mond, hogy ,,

Day kának nagy csomóra gyűlt leveleitől" szerencsétlen történet" megfosztotta [22], majd alább: „ . . . Június 28 dikán 1801. felőle hallottam . . . , hogy ő nincsen többé. Nem bírván kezének már csak eggy sorát is, (Kiemelés tőlem. LI.) égtem, lángoltam megkapni papirosait [23]." A Pályám emlékezete megfelelő helyén meg ezeket írja: .,Dayka azalatt megholt, s nem lelém többé gyönyörű leveleit, verseit [24]." Azt hisszük, ez elég bizonyíték s egyben kielégítő válasz is a felmerült kérdéssel kapcsolatban: Kazinczy bizalmas jóbarát és fegyvertársként kezelte Daykát még ekkor. Ezt további fejtegetéseink majd méginkább megerősítik. Az 1790-es személyes megismerkedés után Kazinczy és Dayka irodalmi értelemben vett kapcsolatai tehát az Orpheus frontján fejlődnek tovább. Ennek konkrét adatai ismertek. Részben az Orpheusb&n megjelent Dayka-versek dokumentálják [25], részben pedig az a szinte már propagandisztikusnak tünő tevékenység, amellyel Kazinczy Dayka nevét mintegy fogalommá igyekszik tenni a korabeli irodalmi köztudatban. És számunkra most, éppen ez utóbbi az érdekes, mivel itt kell keresnünk Kazinczy azon véleményének gyökereit is, amely szerint Dayka a korszak egyik legnagyobb költője. Minderről pedig elsősorban a Kazinczy-levelezés megfelelő anyaga ad számot, amelyből rekonstruálható Kazinczy egész tevékenysége e kérdéssel kapcsolatban. Ha időrendbe szedjük az idevágó adatok sorozatát, elsősorban a debreceni tudós Földi János, Döme Károly, s az erdélyi Aranka György nevén akad meg a szemünk. Ismeretes), hogy az Orpheusnák valamenynyien — kivált Földi — számottevő munkatársai voltak csakúgy, mint Dayka. Tudjuk azt is, hogy Kazinczy szívesen osztozott velük a szerkesztés gondjaiban. Földivel pl. oly nagy egyetértésben volt [26], hogy még szeretett Daykájának közlésre beküldött verseiről is értesítette. Az eredeti levél ma már nincs meg, csupán Földi válaszát birjuk, amelyben (1790. szeptember 17-én) kijelenti, hogy „Nem tudom kitsoda az a Dayka Gábor, kiről most írod, hogy négy jó darabokat külde be [27]?" Döme szintén osztozhat még ekkor a mester örömeiben; 1790. december 4-én írja neki a következő, föltétlenül Dayka előnyére váló sorokat: ,,Divitias alius fulvo sibi etc. igen jó. Orpheusomba is betészem; s ha reá kedvem lesz, én dalra fordítom le. Hadd legyen úgy is. Ez a da295-