Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

,,még semmi nemzet és semmi ország addig boldog nem lett, míg a fő nemzeti nyelvet fel nem állította. . ." [235] A hazai viszonyokat teljesen figyelmen kivül hagyva, Kiss a nyugati nemzetek példájára hivatkozik: „Tanulj, kérlek, az anglustól, franciától, némettől, s. a. t., akik minden tanításokat és hivatalokat a magok anyai nyelveken folytatnak." Mivel az ország eredet szerint magyar, csak ezt vehetjük fel a közdolgok folytatására. A többi nyelvek csak ,zsellér nyelvek" Darvas Ferenc szerint, bár nem lehet tagadni, hogy azoknak is haszna ne lenne a hazában [236]. Megtévesztőleg hat a nemesi szemléletben az is, hogy a nemesség szinte mindenütt magyar s a nemzetiségek vagy a falukon vagy a városokban élnek. Ezért Osvald Zsigmond egyszerűen kényszeríteni akarja őket, hogy tanuljanak meg magyarul, hiszen a törvényeink azonnal érvényesek rájuk, mihelyt belépnek a hazába [273], Az állam kategóriáiban való szemlélet nálunk is, mint ekkor is még sokáig egész Európában, megakadályozza e fontos kérdésben a tisztánlátást. A jogtörténész Hajnóczy egyik kéziratos művében jogi szempontból részletesen foglalkozik a magyar államnyelv kérdésével. Ő is természetesnek tartja, hogy az ország nem-magyar lakosai a magyar hivatalos nyelvet elfogadják, hiszen ha magyar lenne a bíráskodás nyelve, minden osztályhoz tartozó ember („omnis classis homines") nagyobb műveltséghez jutna, a szabadság szelleme hatna át minden életsorsut s megszilárdulna a polgári egység. A nyomtatásban is megjelent Dissertatioban Hajnóczy az iskolákba is a magyart akarja bevezettetni a német helyébe. A magyar ugyanis egységes nyelv — mondja — míg a német és a szláv dialektusokra tagolódik. De a legnyomósabb érve itt is: „Érdeke az államnak, hogy a művészetek és tudományok művelése — amennyire lehetséges — az emberek valamennyi, a legalsóbb osztályára is kiterjedjen, amit az élő nyelv könnyebben ér el, mint a holt" [238]. Bessenyei is „az országnak minden rendű lakosai"-ról másutt meg „a legegyügyűbb rendű és sorsú emberek"-ről beszél, akiket csak a nemzeti nyelven lehet a kultúra áldásaiban részesíteni. Hajnóczy és Bessenyei egyként a kulturális demokrácia nevében szállnak síkra a magyar nyelv mellett, de elkerüli figyelmüket, hogy éppen az alsó néposztályban milyen nagy számmal vannak nem magyarok, és hogy ezekre az ő demokratikus érvelésük éppen nem talál, hogy ezek a számukra idegen magyar nyelven éppúgy nem jutnak a tudáshoz, mint II. József német iskoláiban a magyar gyermek. Ha pedig — mint Hajnóczy teszi — egyben a holt latinnal szemben az élő nyelv jogait védelmezik, akkor tekintetbe kellene venni, hogy nemcsak a magyar élő nyelv, hanem a német és a szláv is az. Figyelemre méltó, hogy Hajnóczy nem is vár nagy ellenkezést a horvátok részéről. Szerinte a honszeretettől indíttatva belegyeznek ez — igen szükséges — dolgokba, a magyar hivatalos nyelvbe. Azt javasolja, hogy a horvátok helyezzék a zágrábi akadémiát Keszthelyre vagy Zalaegerszegre, hiszen régen úgyis Egerbe jártak tanulni és magyar szóra [239]. 281-