Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

A dolog lényegéhez sokkal közelebb jár a mindig komolyan okoskodó Báróczy Sándor. Az ő Aloysiusa és Istvánja is vitatkoznak a játékszínről. A konzervatív Aloysius a theatrumot „az erkölcsek vesztegető maszlagjá-nak, puhaságnak rengető bölcse-jének, fajtalanságnak s feslettségnek tanító iskolájá"-nak nevezi. István viszont úgy vélekedik — akkoriban bizonyára a kisebbséget képviselvén nálunk — hogy a színház „az a virág, melyről a pókok mérget színak, a méhek ellenben mézet szednek." Nem hiába találták ki azt a görögök: korántsem csak a szórakoztatás volt a céljuk, hanem az „hogy mind a jó és nemes tulajdonságokat, mind pedig a hibákat és fertelmes szörnyűségeket, mint szintén egy tükörben, tévén szemek elejében, kellemetességek között jobbítsák erkölcseket." A nyelvnek gyarapítására és kiterjesztésére is alig lehetne ennél jobb eszközt találni, de István-Báróczy egyelőre nem akarja erőltetni a színházat is, mert fél a sok ellenvetéstől. „Bízzunk valamit az időre is. .." [221], A Hadi és Más Nevezetes Történetek cikkírója viszont éppen azért tartaná a játékszínt Pesten feltétlenül szükségesnek, hogy „a szépnemet is (mely valóban sokkal többet tehet az ország dolgaira nézve, mintsem azt első tekintettel képzelhetné valaki magának) hozzá édesíthessük szép nyelvünkhöz. . ." [222] A különben konzervatív Második Leopold c. röpirat szerzője is helyesnek találja a komoly színjátszást, ha a nemzeti történelem nagyjainak jeles cselekedeteit láthatja a színen a néző. A jövőbe vetített korban ,,. . .még magyar komédiák is játszattatnak a nép előtt és még szent férfiak is nem átallanak bémenni azokba. Mert már ottan többé nem láthatni a fajtalan ifjakat vagy a gyermekeknek szerelmétől lángoló leánykákat, mennyegzők is nem történnek már a játék néző helyeken, sem nem láthatni, hogy valaki a szerelemnek dühösségétől fordítaná pallosát a maga gégéjére, hanem a nemzetünk bajnokinak jeles cselekedetei mutattatnak, melyek felébresztik a szíveket az erkölcsre és minden jóra" [223], (A kiemelés tőlem: N. L.) E néhány megnyilatkozásban a nemzeti játékszín problematikáján nak minden lényeges vonása feltárul. A jobbak előtt világosan áll annak nagy nemzeti jelentősége, erkölcsi nevelő ereje, felvillan a nők bevonásának jó alkalma a nemzeti kultúréletbe. De kicsendül a társadalomkritika igénye és a nemzeti tárgyak követelése is. „A szükséges esméretek terjesztése" A szépirodalom általában most kezd kibontakozni s önállóvá válni, de művelői és éppen nem a leggyengébb tehetségek egyelőre a gyönyörködtetés mellett azt a szerepet is szánják neki, hogy gyönyörködtetve neveljen és rászoktassa az embereket a magyar nyelven való olvasásra, bevezesse őket a mélyebb tudományokba. Bessenyei véleménye ismeretes e kérdésben. Kazinczy különösen az új műfajt, a regényt igyekszik megvédeni a szigorú professzorokkal és régi vágású táblabírákkal szemben. „Tanulnak, tanulnak belőle szerelmet a mi ifjaink és leányaink, az tagadhatatlan: de néha egy kis morált és egyebecskét is 18* 275