Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben
tározottan elhatárolja a tudományfejlesztés és az ismeretterjesztés feladatát és csak ez utóbbit tartja a társaság céljának. „Az esméret terjesztése. . . nem abban a részben láttatik a társaság tárgyának lenni, hogy maga a társaság annyiban, amennyiben a hazának és nemzetnek vagy a mesterségek, vagy tudományok rendiben jó kézi könyvekre, tökéletes munkákra s un. sistémákra szükség volna, olyanokat készítsen és dolgozzék" [217], Nincs egyelőre elég tudós fő e munkára, de Aranka szerint a tudós könyvek írása egyenesen ellenkezik ennek a társaságnak céljával. Az indoklás nyilvánvalóan sántít. Aranka talán az ügy iránt érdeklődést mutató mágnások óhajára érvel így, vagy hogy Bécs szemében — hiszen a királyi engedély szükséges — minél szerényebbnek tűnjék fel a társaság s annál biztosabb legyen az engedélyezés. Bármilyen tudós könyvek megírásával és ingyen való kiosztásával sem lehet szerinte célt érni. Álcázó szándék és realitásérzék egyformán azt sugalmazzák Arankának, hogy szerényen az ismeretterjesztésben jelölje meg társaságának feladatát, mely „a maga szent és nagy céljának talán jobban megfelel", „ha az elméket az esméretek bevételére készíti, az akadékokat, melyeket vagy a természet, vagy szokás azoknak eleibe vetett, felfedezvén az elméket azoknak elhárítására felgerjeszti, az esméretnek csomóját szaporítván, azt közönségesen terjeszti, az igyekezetet serkenti és munkásságot segéli, és mind az eszközök megszerzésekben, mind a jó útmutatásban segedelemmel lészen. . ." Később részletesen ki is fejti az ismeretterjesztő munka területeit, eszközeit, intézményeit. Az így létrejött Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság nem is a Magyar Tudományos Akadémia elődje, hanem a Természettudományi Társaságnak és a mai Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak. A magyar értelmiség legáltalánosabb szervezetei akkor a szabadkőműves páholyok voltak. Szerepet játszottak ezek 1790—91-ben, de a következő évek mozgalmaiban is. Bizonyos értelemben a szellemi életnek a fórumai is voltak a páholyok, és Kazinczy most a magyar nyelv terjesztése és a művelődés előbbrevitele szempontjából foglalkozik a szélesen elterjedt mozgalommal. 1789 novemberében Pesten azt a tanácsot adja, „hogy egy magyar nyelven folyó páholy állíttasson fel". Ügy gondolja, hogy „gyalázatjára van nyelvünknek, hogy csak németül és deákul" dolgoztak. Ö a kőművességben olyan társaságot lát, amelyben az egyenlőség szelleme uralkodik, mely jótékonyságra kötelez és amelyben „ki-ki olvasni, tanulni, szerzetes atyafiai munkái, írásai, példái által tanítani tartozik . . .", tehát kulturális funkciókat is hordoz magában [2181. A nemzeti játékszín. A nyelvművelő és tudományos társaság dolgánál talán még jobban foglalkoztatta a nemzeti közvéleményt a nemzeti játékszín megteremtése. A külföldi, főként a bécsi példák nyomán a nemzeti nyelv fejlesztésének és elterjesztésének e fontos eszköze egyre több hívet szerzett magának. Az alkalom pedig szinte kínálkozott. Hosszú századok után 1 7 273