Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

Bessenyei is arról kíván gondoskodni, hogy az ország legfelsőbb tudományos intézményének tagjait a káros vallási megkülönböztetés mellőzésével válasszák, „minthogy ez éppen nem hitre tartozó dolog" és arra kell törekedni, hogy „az efféle személyválogatás miatt a nyelv s a haza ne szenvedjen." Döntsön egyedül az érdem, a tehetség és a szorgalom, „sőt nem volna helytelen az egyenlőséget is béhozni. . ." A klérus és a reakció a hivatalos könyvvizsgálás formájában árthatott és ártott legtöbbet a kulturális haladásnak. II. József ugyan sokat enyhített szigorán, a röpiratok megjelenése idején pedig egyenesen megbénult működése, de fenyegető és fojtogató hatalma elvileg továbbra is fennállt. A nemesség állásfoglalása e kérdésben is ellentmondásos. Egyrészt a szabad gondolatnyilvánítás eszközével akarnak élni, de a cenzúra intézményét fenn akarják tartani. Megesik az is, hogy maguk a megyék rendelnek el már megjelent könyvek ellen vizsgálatot. Osvald Zsigmond a „Libera gens, libera mens" közmondásra hivatkozik és kifogásolja, miért kell a szabad gondolat és véleménynyilvánítást „a mi szabad magyar hazánkban. . . egyedül egy-két tudatlan borotvált fejű embernek kénye és szabad hatalma alá vetni?" „De ki is gondolhat nagyobb és illetlenebb képtelenséget — folytatja — minthogy a szabad nemzetnek elméjére, nyelvére, pennájára bilincs vettetik. . ." A sajtószabadság nélkül az ő „nemzeti vagy polgári szabadságok" csak „merő álom." Néhány sorral lejjebb azonban igyekszik saját szabadelvűségének gátatvetni: „Igaz ugyan, hogy az ebbéli szabadságnak is bizonyos határokat kell tenni, mivel az olyan szabadság, mely semmi határt nem ismér, nem szabadság, hanem zabolátlan csélcsapság. . ." Melyek azok a határok, melyek Osvald Zsigmond szerint általában elfogadottak? Természetesen „a vallásnak és a közönséges társaságnak bátorságos voltok és békességek" [181], amit azután az uralmon lévő papság és az uralkodó osztály úgy értelmeznek, ahogy akarnak. Tilos Osvald szerint is a libertinizmus, naturalizmus, deizmus, stb. így értjük meg a dolgozat első részében tárgyalt tojástáncot a felvilágosodás fogalma, elnevezése körül; legjobbjaink is óvatosságra kényszerülnek a nyilvánosság előtt s védik magukat pl. a naturalizmus vádjával szemben. Batthyány Lajos, a legnevezetesebb közjogi röpiratnak szerzője is országgyűlési cenzúrát kíván. Hajnóczy József viszont a királyi hatalomról szóló munkájában részletesen beszél a sajtószabadságról s azt a politikai szabadság egyik legfontosabb biztosítékának tekinti: „Non datur certius arbitrarium intra justos suos limites continendi potestatem remedium, quam preli libertás" [182]. A továbbiakban főleg a szabadsajtó politikai hatásáról és jogi problémáiról beszél, kevésbé véve számításba kulturális hatását. Decsy Sámuel már inkább számbaveszi ezt az oldalát a problémának. Véleménye szerint „A szabados gondolkodás, írás és nyomtatás is nagyon boldogítanák a magyar nyelvet és tudományokat". Majd így folytatja: „Ahol e három dolog nincsen, nem kell ottan sem embert, sem életet, sem tudományt keresni. A szabados gondolkodás egy oly természeti tulajdonsága a léleknek, mely nélkül nem lélek a lélek, hanem csak valamely alkotmányhoz (machinához) hasonló valóság, és aki a gondolkodásban való szabadságot meg akarja 264-