Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Molnár József: Gondolatok a nevelőközösségről

tud]a, hogy mi a kötelessége. Ügyelnek a karmesterre, figyelik egymást; a megfelelő hang erősséggel és dinamikával, óramű pontossággal kezelik hangszerüket. Ugyanilyen a jó nevelőtestület is, ahol a pedagógusok az igazgató vezetésével, a megfelelő egységes világnézeti-, politikai- és pedagógiai elvek szerint végzik az oktató- és nevelő munkájukat. Az ilyen nevelőközösségben öröm a munka; az ilyen tantestületben tisztelik és becsülik egymást a pedagógusok; látogatják egymás óráit és a nehézségeket, a hibákat, a legnagyobb megértéssel és segítőkészséggel közösen oldják meg. Az ilyen oktató- és nevelőmunkának meg is van a megfelelő, komoly eredménye. De nézzük mi történnék, azzal a zenekarral, ahol a zenekar tagjai nem figyelnének a karmesterre és egymásra sem, és teljes erővel játszanának hangszerükön? Azt hiszem nem kell részletezni azt a „megfelelő elismerést", amit a hallgatóságtól kapnának. Ugyanilyen az olyan nevelőközösség is, ahol az igazgatónak nincs tekintélye s a nevelők egymást sem becsülik és tisztelik. Oktató-nevelő munkájuk zűr-zavara az előbbi zenekar hangzavarához lenne hasonló. S ha a zenekarban nem mindenki, csak egy-két zenekari tag — mondjuk a nagydobos, vagy a vadászkürtös — nem figyelne a karmesterre és társaira, és ott is a legerősebben játszana, ahol a legcsendesebben kellene, csak hogy észrevegyék őt a hallgatóság tagjai, — azt hiszem az ilyen esetben sem kellene különösebben fejtegetni, hogy mit jelentene ez is a hallgatóság számára? Ugyanilyen a népszerűséget hajhászó, feltűnni akaró individualista nevelő, — aki nem törődik nevelőtársaival, azok eredményeivel, csak őt szeressék a tanulók, a szülők, és csak őt ismerjék el a felettes szervek vezetői. Nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyi kárt okoz és mennyi rombolást végez az ilyen nevelő? (e hasonlatok talán kissé eltúlozva mutatták be a hibákat, de szükség volt rá.) A nevelőtestület tagjainak egyénieskedése lényeges kérdésekben rendkívül káros módon hathat. Például Egerben történt, hogy egy nevelő, egyik tanulója dolgozatára közepes érdemjegyet adott. A szülő — elfogult volt saját gyermekével szemben, — ami sajnos elég gyakori eset, — bement az igazgatóhoz és panaszát elmondotta. Megmutatta a füzetet, amelyben a betűk össze-vissza dűltek, a lapok gyűröttek voltak, még tintafolt is volt rajta, úgyhogy a közepest valóban megérdemelte, sőt az elégségest is, s erre az igazgató, hogy a szülőnek hízelegjék — mert vezetőállású egyén felesége volt, — azt mondotta, hogy ő erre — jelest adott volna. Mit tett ez az igazgató? Lejáratta saját nevelőjének a tekintélyét azért, hogy az ő népszerűség-hajhászó, egyéni célját elérhesse. Végtelenül elítélendő és káros az ilyen eset. Az egységes eljárásokat a nevelők egységesen alkalmazzák a tanulók és a szülők felé is. Egy jó kialakult és összeforrott közösség jobb hatással van a gyerekekre és a szülőkre, mintha évekig magyaráznánk az egységes eljárás fontosságát, (főleg szülői értekezletekre gondolok). A jó nevelőközösség példájával szinte kényszerítőleg hat. Például ha a gyerekek tudják, hogy tízpercben senki sem maradhat az osztályteremben, és ha ezt minden nevelő megköveteli, akkor nincs is probléma ezen 144